Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A népszavazáson Magyarország jövőjéről döntünk

Rogán Antal szerint a népszavazáson arról is döntünk, hogy Magyarország jövője milyen irányt vegyen. Erről a Fidesz országgyűlési képviselője és a főváros V. kerületének polgármestere beszélt szerdán sajtótájékoztatón Békéscsabán.


Dátum: 2008-02-27 22:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:44.871093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus szerint az embereknek, mielőtt döntenek a három népszavazási kérdéssel kapcsolatban, fel kell tenniük magukban még egy kérdést: azt, hogy miképpen képzelik el a közszolgáltatások jövőjét.

"Piaci alapon, egy erősen piacosított társadalomban, ahol gyakorlatilag szinte minden közjószágért valamilyen formában fizetni kell, vagy továbbra is úgy gondolkodnak, hogy a piacnak is megvan a helye, de a közszolgáltatásokon belül az államnak és az önkormányzatoknak is" - hangsúlyozta.

Rogán Antal kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban, ha a népszavazás bármilyen okból nem lenne érvényes és eredményes. "Ez valójában azt jelentené, hogy a kormány felhatalmazást kap az egészségügy és az oktatás piacosításának a folytatására" - jelentette ki.

A polgármester mindazonáltal - mint mondta - bízik abban, hogy a népszavazás pártja szempontjából érvényes és eredményes lesz. "Ha ez így lesz, akkor ennek megvannak a maga politikai következményei, nem a kormányra, a kormányfő személyére, hanem a kormány által folytatott politikára" - szögezte le.

Rogán szerint az igenek győzelme azt jelentené, hogy az emberek valójában azt mondják: az a politika, amit a kormány az elmúlt másfél esztendőben folytatott, nem helyes, új irányokat kell venni.

A polgármester biztos abban, hogy ebben az esetben ezt "a kormánypártok soraiban is sokan meg fogják hallani, és meg is fogják fontolni".

Kapcsolódó elemek