Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prodi a NATO mellett is kampányolt

Az országban kevésbé népszerű NATO-tagság támogatását is sürgette Szlovéniában pénteken Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki a két hét múlva esedékes közös EU/NATO-népszavazás előtti kampány jegyében látogatott az egykoron jugoszláv köztársaságba.


Dátum: 2003-03-08 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:40.782562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Prodi elsősorban az uniós "igen" érdekében szólalt fel, azt hangoztatva, hogy mindkét fél jobban jár akkor, ha Szlovénia csatlakozik az Európai Unióhoz. Ezt a közvélemény-kutatások szerint a szlovén lakosság jelentős és stabil többsége is így gondolja.

A NATO-csatlakozást illetően viszont korántsem ennyire egyértelmű a helyzet. Az elmúlt hónapokban ugyanis a lakosság támogatása oly mértékben csökkent, hogy a március 23-i népszavazás kimenetele ebben a tekintetben ma bizonytalannak látszik - jelentette az EFE hírügynökség.

A szövetségi belépés tekintetében Prodi emlékeztetett arra, hogy bár az EU-ban vannak semleges országok is, a többség a NATO-nak is tagja. A belépésre biztatta az uniós illetékes a szlovénokat is. Kifejtette: ma még nem lehet tudni, milyen lesz a NATO 10-15 év múlva, bizonyosan lesznek változások, és ez esetben jobb belül lenni a NATO-n, mert akkor nagyobb befolyással és hatékonysággal hallathatják a hangjukat.

Prodit elkísérte Ljubljanába Günter Verheugen bővítési EU-biztos is. Mások mellett Anton Rop kormányfővel találkoztak, és biztosították őt arról, hogy a bővítés menetrendje nem változik, április 16-án Athénban aláírják a csatlakozási szerződést, és 2004 májusától az új tagok belépnek az EU-ba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek