Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A német tömegtájékoztatás háborúra hangol

A német tömegtájékoztatás pénteken este arra készítette a lakosságot, hogy Irakban háború lesz, bár az újabb amerikai-brit-spanyol határozattervezetben szerepel még némi haladék: március 17-ig.


Dátum: 2003-03-08 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:41.087950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A merev frontok még merevebbekké váltak. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia elveszítette türelmét és cselekedni akar. Valószínűleg az utolsó külügyminiszteri szintű ülésnek voltunk tanúi az ENSZ Biztonsági Tanácsában, úgy tűnik, a diplomácia ereje kimerült - hangzott el a ZDF közszolgálati televízióban a BT-ben ismertetett legújabb fegyverzetellenőri jelentések, illetve a külügyminiszterek hozzászólásai után.

Német részről már a beterjesztés előtt elutasították a London által némileg átdolgozott amerikai-brit-spanyol határozattervezetet. A brit javaslat "nagyon rövid idő alatt katonai akciót eredményezne, ezért nagyon nagy kétkedéssel tekintünk erre a javaslatra" - közölte Joschka Fischer német külügyminiszter, aki a BT-ben elhangzott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ történelmi fordulópont előtt áll, a nemzetközi államközösség egysége forog kockán.

- Ez a határozat, amely ultimátumot tartalmaz, nem fog többséget kapni a Biztonsági Tanácsban - közölte Fischer már a BT-ülés után.

A német hírmagyarázók a New York-i történéseknél is fontosabbnak tartják George Bush előző napi sajtóértekezletét, amelyen az amerikai elnök világossá tette: Amerika akkor is hadba vonul, ha az ENSZ részéről nem születik jóváhagyás. - Amikor a biztonságunkról van szó, nincs szükségünk senkinek a jóváhagyására - mondta az amerikai elnök.

Német jelentés szerint az Egyesült Államok a háború után három övezetre osztaná fel Irakot. Az északi és a déli szektort volt magas rangú amerikai tisztek vezetnék, míg Bagdadot átmenetileg a volt jemeni nagykövet, Barbara Bodine igazgatná.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek