Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább növekvő munkanélküliség - A Fidesz véleménye


Dátum: 2008-02-28 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:13:59.874288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájának teljes csődjét bizonyítja a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése, amely a munkanélküliek számának rohamos emelkedéséről számol be.

A munkanélküliségi ráta ugyanis áttörte a 8 százalékot, amely már egy évtizede nem érte el ezt a határt. A KSH adatai szerint most 67 ezerrel kevesebb embernek van munkája, mint egy évvel ezelőtt. A gazdasági növekedés leállása, a magas adóterhekkel sújtott kis és közepes vállalkozások működésének ellehetetlenítése következtében rohamosan csökken a munkahelyek száma, amely tovább mélyíti a szociális válságot.

A KSH adataiból az is kiderül, hogy az igazságtalan új nyugdíj megállapítási szabályok tömegével üldözték el az embereket a munkahelyeikről.

Bernáth Ildikó

Országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek