Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétharmad közeli a Fidesz támogatottsága

A Fidesz továbbra is jelentősen vezet a szocialisták előtt, a biztos pártválasztók 62 százaléka erre a pártra voksolna, miközben az MSZP-nek ugyanebben a támogatói körben csak 28 százalékos a támogatottsága - derül ki a Szonda Ipsos legújabb felméréséből.


Dátum: 2008-02-28 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:00.459876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Továbbra is csak két társadalmi közegről jelenthető ki, hogy tartja pozícióját az MSZP: a 65 év felettiek körében 27 százalék voksolna rájuk, az ellenzéki pártra 25 százalék, míg Budapesten a párharc aktuális állása 26:24 a Fidesz javára.

Az MSZP összességében 17 százaléknyi szavazatra számíthat az összes választókorú körében, míg a biztos szavazóknál 28 százalékos a szocialisták támogatottsága.

A Fidesz helyzetét erősítette a népszavazási kampány, ezúttal is csúcsértéket mutat a párt támogatottsága (35 százalék). Különösen a falvakban áll jól a párt, ott a támogatók aránya 45 százalék.

A választásokon a részvételüket biztosra ígérők körében 62 százaléknyi támogatója van a Fidesznek.

Érdekes, hogy amíg a fővárosban az emberek egyharmada követi, hogy mi történik a politika világában, addig a falvakban csak 12 százaléknyian. Az adatfelvétel ideje: 2008. február 15-21. A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.

Kapcsolódó elemek