Fónagy János: épülnek az autópályák és a hidak
Nem igaz, hogy a jelenlegi kormány csak ígérte, de nem építette az autópályákat - reagált Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter a pénteki nagymarosi MSZP-fórumon elhangzott kijelentésekre.
Dátum: 2002-03-02 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:26.871230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: a múlt évben adták át a felújított M7-es autópályát, az idén november 30-ig befejezik az M3-as Füzesabony-Polgár közötti szakaszát. Folyamatosan építik az M30-as autópályát, illetve a Miskolcot elkerülő szakaszt. Ugyancsak folyamatosan épül az autópálya Nyíregyháza felé; összességében 100 kilométernyi szakasz van jelenleg munka alatt.
Fónagy János megjegyezte, személy szerint neki is többen felvetették: jó lenne a választások előtt az M3-asnak legalább egy részét átadni. Hozzátette: a miniszterelnök és a kormány viszont ezt határozottan elvetette, ugyanis amennyi idő műszakilag szükséges az útépítéshez, azt rá kell szánni.
Szavai szerint kétségtelen, hogy az építkezések körülbelül tíz hónapot csúsztak. Ugyanakkor - mint hozzáfűzte - megfelelő tervek, előkészített területek nélkül nem lehet utat építeni.
A nagymarosi fórumon a bemutatott MSZP-s képviselőjelölt a Dunakanyar infrastruktúrájának fejlesztéséről, illetve egy új Duna-híd építéséről beszélt. Ezzel kapcsolatban Fónagy János jelezte: 1994 és 1998 között egy új híd sem készült, a jelenlegi kormányzati időszakban viszont több új, illetve felújított hidat sikerült átadni a forgalomnak. Közölte, teljesen felújították a tiszaugi hidat, amely három megye közlekedési viszonyait javítja. Felújították a dunaföldvári, illetve a bajai hidakat, és átadták rendeltetésének az Esztergom-Párkány közötti hidat.
A 2002-2006-os tervek között szerepel az M0-s északi hídjának megépítése. Elmondása szerint ez nem csupán az autópálya miatt fontos, de a fővárosnak is, mert így sor kerülhet majd a Margit híd tehermentesítésére, felújítására.
A miniszter szólt arról, hogy tervezik az M0-s autópálya déli hídjainak négypályásra történő bővítését is. Az M8-as autópálya építése a dunaújvárosi új hídtól indul majd kelet-nyugat irányba. Ez az autópálya halad majd az ország hosszanti tengelyén.
Fónagy János rámutatott: jó ütemben, látványosan halad a szekszárdi új híd építése is, az árterületen állnak már a pillérek, a vasszerkezeteket emelik a helyére. Ezt a hidat kizárólag magyar cégek, magyar szabadalmakkal készítik.
A 2006-ig szóló tervekről elmondta: eddig az időpontig valamennyi meglévő autópálya határtól-határig vezet majd.
A Dunakanyarban építendő híddal kapcsolatban a miniszter megjegyezte: Vác térségében valóban szükség lesz egy új hídra, és ez szerepelhet majd a 2006 utáni tervekben.