Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ifjú gazdák látogatása Brüsszelben

Kis Miklós, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Ifjúgazda Tagozatának elnöke, Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő meghívására részt vett az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának nyilvános meghallgatásán.


Dátum: 2008-02-28 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:03.827996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament rendezvényén a Közös Agrárpolitika (KAP) jövője és a fiatal gazdák helyzete volt a téma.

Kis Miklós, a MAGOSZ Ifjúgazda Tagozatának elnöke, az ülést követően elmondta, hogy a fiatal gazdák a jelenlegi KAP fenntartásában érdekeltek. Kifejtette, hogy a fiatal gazdák számára alapvető fontosságú az agrárpolitika kiszámíthatósága, stabilitása, hiszen egy induló gazdaságnak számos nehézséggel kell szembenéznie.

Kis Mikós szerint Gyurcsány Ferenc davosi beszéde, amelyben a mezőgazdasági támogatások teljes megszüntetését javasolta, a fiatal gazdák jövőjét teszi kockára. A miniszterelnök nyilatkozata csak arra alkalmas, hogy elbizonytalanítsa azokat, akik gazdálkodni szeretnének. Márpedig az európai gazdatársadalom elöregedett, a fiatal gazdák aránya alig éri el a 7 százalékot.

Európa és Magyarország abban érdekelt, hogy minél többen folytassák a mezőgazdasági termelést. Törekedni kell arra, hogy az EU a jövőben is képes legyen ellátni magát élelmiszerrel, hiszen az utóbbi időkben az élelmiszer, hasonlóan az olajhoz vagy a gázhoz, stratégiai cikké vált.

Kapcsolódó elemek