Legyen a Margitsziget a világörökség része
Egyhangúlag elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a helyszínen napirendre vett javaslatot, hogy kezdeményezzék a Margitszigetnek a Világörökségi Listára való felkerülését.
Dátum: 2008-02-28 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:05.191828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenleg is műemléki jelentőségű területként üzemelő sziget környezeti értékeinek megóvása és üzemeltetése érdekében operatív tervet készítenek. Egyúttal stratégiai terv is készül a sziget kulturális, idegenforgalmi fejlesztésére, amit EU forrásokból valósítanának meg. Egyhangúan határozott a közgyűlés arról is, hogy 10 millió forintos önrészt biztosítanak ahhoz a pályázathoz, amelynek sikere esetén mintegy 100 millió forintból 75 helyen biciklitározók létesülnének a fővárosban.
Vita nélkül szintén pályázati forrást biztosított a közgyűlés ahhoz, hogy EU pénzből megvalósulhasson 2010-ig a XI. kerületi Andor utca kiszélesítése, a Csepeli Gerincút II. szakaszának építése, valamint az M5-ös út és az Ipacsfa út közti összekötés.
Fónagy János (Fidesz) javaslatára rövid vita után, a további szakmai egyeztetések érdekében elnapolták egy decemberben elfogadott rendeletnek a hatályon kívül helyezését. Az ugyancsak fideszes Szatmáryné Jahl Angéla, a kisvállalkozások ellehetetlenülésétől tartva kezdeményezte a rendelet hatályon kívül helyezését. A belvárosba ugyanis márciustól a korábbi díjnak a tízszereséért hajthatnak be a szállító járművek.