Orbán Viktor a XVII. kerületben
Országjáró körútjának mai, budapesti állomásán Orbán Viktor beszédet mond a XVII. kerületben rendezett nagygyűlésen. Az eseményt a fidesz.hu 18 órától élőben közvetíti.
Dátum: 2008-02-28 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:11.108573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor február 18-án kezdte meg kampánykörútját, mely során a népszavazásig tartó 19 nap alatt 19 megyét keres fel.
Az első állomás Tatabánya volt, azt követően többek között Debrecent, Karcagot, Szolnokot, Nagykanizsát, Zalaegerszeget, Szombathelyet, Sopront és Győrt és Kecskemét városát kereste fel a Fidesz elnöke, ahol számos szakmai egyeztetésen, lakossági fórumon vett részt, egészségügyi intézményekbe látogatott el, fideszes aktivistákkal találkozott, valamint a helyi médiának adott interjúkat.
Kampánykörútjának mai, budapesti állomásán az Újlak utcai általános iskola tornacsarnokában (1173 Budapest, Újlak u. 110.) a 18 órakor kezdődő nagygyűlésen mond beszédet.
A nagygyűlésen 18 óra 5 perckor Riz Levente, polgármester, 18 óra 15 perckor Dudásné Fekete Imelda, ötgyermekes családanya, 18 óra 23 perckor pedig Dr. Pesti Imre egészségpolitikus, országgyűlési képviselő mond beszédet. 18 óra 30 perckor Orbán Viktor szólal fel.
Az eseményt a fidesz.hu 18 órától élőben közvetíti.