Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keller beismerte az áfaügyet

Beismerte Keller László közpénzügyi államtitkár, hogy közbenjárt a pusztazámori önkormányzat csaknem 270 milliós adótartozása elengedésének érdekében. Az ügyről tegnap számolt be a Magyar Nemzet.


Dátum: 2003-03-08 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:42.382883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keller a közbenjárást azzal indokolta: mint a település országgyűlési képviselője, kötelességének érezte, hogy segítse az önkormányzatot. A képviselő állítja: segítsége - sem neki, sem hozzátartozói számára - nem járt anyagi előnnyel.

Pusztazámor önkormányzata 1996-ban kötött szerződést a fővárosi önkormányzattal egy regionális hulladéklerakó építésére, cserébe csaknem egymilliárd forintos támogatást kapott. Az APEH 1999-ben megállapította, hogy a község nem fizette be a támogatás utáni általános forgalmi adót. Az önkormányzat közigazgatási pert indított az adóhivatallal szemben, amit megnyert, ám az APEH felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, amely viszont helybenhagyta az adóhivatal eredeti határozatát. Ekkor a település polgármestere Keller Lászlóhoz, a falu országgyűlési képviselőjéhez fordult, hogy a kérdést a parlament segítségével próbálják megoldani.

Így a 2003-as költségvetés tárgyalásakor Jauernik István MSZP-s képviselőtől egy módosító javaslat érkezett, amelyben a honatya indítványozta, hogy a költségvetés terhére engedjék el a falu tartozásait. A javaslat kormányzati támogatást nyert, így fordulhatott elő, hogy a község megmenekült a 269 millió 649 ezer forint megfizetésétől.

Keller László közpénzügyi államtitkár, szocialista képviselő az Indexnek adott tegnapi nyilatkozatában elismerte a Magyar Nemzetben leírtakat. Segítségét úgy indokolta: mint a település országgyűlési képviselője, kötelességének érezte, hogy segítse az önkormányzatot. A képviselő szerint látni kell, hogy az LB által megítélt összeget az önkormányzat nem tudta volna kifizetni, más vonatkozásban pedig az önkormányzat fizetésképtelensége miatt a központi költségvetés kiadási oldalán jelentős összeg jelent volna meg önkormányzati támogatásként. Keller László állítása szerint sem ő, sem közelebbi-távolabbi hozzátartozója, ismerőse egyetlenegy fillérnyi jutalékot, támogatást, sikerdíjat nem vett fel és nem is fog felvenni közvetlenül az önkormányzattól vagy közvetetten bárkitől. (Erre a cikkben nem is történt utalás.)

Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek