Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfeledett parlamentarizmus

Gyurcsány Ferenc tovább folytatja hazugságpolitikáját, nem veszi figyelembe a magyar parlamentarizmus berendezkedését és a magyar adófizetők érdekeit - ezt a Fidesz frakcióvezetője mondta Salgótarjánban csütörtökön annak kapcsán, hogy a kormányfő aláírta a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló megállapodást.


Dátum: 2008-02-28 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:16.784134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor kijelentette: az Oroszországgal kötött gázvezeték-építési megállapodással Gyurcsány Ferenc kész helyzet elé állította a magyar adófizető polgárokat és a magyar parlamentarizmust is, s ennek az egyik következménye, hogy Gyurcsány Ferenc folytatja a hazugságpolitikáját, a további következményeket meg még majd meglátjuk. "Annyi történik, hogy a kormány szemmel láthatóan nem veszi figyelembe a magyar parlamentarizmus berendezkedését, és szemmel láthatóan nem veszi figyelembe a magyar adófizető polgárok érdekeit" - fogalmazott.

A megállapodás részleteit és annak következményeit nem ismerik teljes mértékben - mondta, hozzátéve: ő reggel a pénzügyminiszternél betekinthetett a tervezetbe, de nem vehetett igénybe szakértőket, a részletes megoldásokról pedig nem kapott mélyreható tájékoztatást.

A politikus kifogásolta, hogy miközben Gyurcsány Ferenc hétfőn arról beszélt a parlamentben, hogy új politikai korszak kezdődik, amikor folyamatos konzultációkat fognak tartani, "majd távozott az ülésteremből, és egy titkos tárgyaláson megállapodott a Gazprom vezetőivel".

Navracsics Tibor arra is kitért, hogy sok szó esik mostanában "a polgárosodás egy sajátos fajtájáról, melyet baloldali polgárosodásnak nevez a hivatalban lévő miniszterelnök".

A politikus leszögezte: nincs bal- és jobboldali polgárosodás, nemzeti polgárosodás van, amely egy egész nemzet felemelését jelenti. Aki csak az egyik oldalt akarja felemelni, az sikertelenségre és kudarcra van ítélve - mondta.

A Fidesz frakcióvezetője kifejtette: "a nemzeten belül a bal- és a jobboldal sok szempontból egymásra van utalva, sok szempontból egymást kiegészítő olyan térfele az ideológiai spektrumnak, amely sokszor ütközik (...), de sokszor össze kell fognia egy-egy nagy kérdés megoldása érdekében." A polgárosodás olyan terület, ahol össze kell fogni - mondta.

Kapcsolódó elemek