Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Március 9-én visszavesszük a demokráciát

Orbán Viktor népszavazási kampánykörútjának legújabb állomásán azt mondta: március 9-i népszavazás során lehetőség nyílik arra, hogy a választók "viszavegyék" a demokráciát.


Dátum: 2008-02-28 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:17.096820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kampánykörútja folytatása előtt Orbán Viktor délelőtt Losoncon járt, ahol nyitóbeszédet mondott A jövő hídjai című, szlovák-magyar kétnyelvű konferencián. Visszatérve Budapestre először az ATV-ben járt, elfogadva Hajdú Péter invitálását a Frizbi című beszélgetős műsorba, amely március 2-án, 20 órakor kerül adásba. A Fidesz elnöke délután a XVII. kerületbe látogatott, itt elsőként kerületi háziorvosokkal, majd a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban egyetemistákkal, végzős középiskolai diákokkal és tanárokkal találkozott.

Később a budapesti Újlak utcai Általános Iskola tornacsarnokában tartott nagygyűlésen arról beszélt, hogy nem igaz az a közfelfogás, miszerint a politikában semminek nincs következménye. "Nem tudjuk, hogy mikor szakad be a födém, de be fog szakadni" - fogalmazott a politikus, aki hangsúlyozta: a demokrácia nem épülhet arra, hogy figyelmen kívül hagyják a népakaratot.

"Nem reménykedhetnek abban, hogy felelősségre vonás nélkül tehetik tönkre az országot" - jegyezte meg a volt miniszterelnök, aki szerint a március 9-i népszavazás arról is szól, hogy "visszavesszük a demokráciát".

2006-ban nem adatott meg a lehetőség arra, amire most a népszavazás módot ad, vagyis hogy értelmes vitát lehessen folytatni az egészségügyről. Az embereknek egyre megy, hogy a vizitdíjat és a kórházi napidíjat díjnak vagy járuléknak nevezi-e a kormány, mert az így is, úgy is egy rejtett adó, amelyet az emberek zsebéből vesznek ki - jelentette ki Orbán Viktor.

Elmondta: újabb "rejtett adók" bevezetése nélkül is "van itt pénz", amivel kapcsolatban a kormányzat elmúlt évekbeli, összesen 130 milliárd forintot felemésztő luxuskiadásait hozta fel példaként.

Hozzáfűzte: a jobb egészségügyhöz jobb gazdasági növekedés szükséges, de az egészségügy legnagyobb kincse, legnagyobb tőkéje a közbizalom. Nem szabad hagyni, hogy elvesszen az orvos és a beteg közötti bizalmi tőke, nem szabad hagyni, hogy az orvosokra úgy tekintsenek a betegek, mint akik a zsebeikben turkálnak, az orvosok pedig a betegekben ne csak pénzt adó automatát lássák.

"Megfordult a világ" - mondta országjáró kampánykörútja egyik tanulságáról Orbán Viktor. Tapasztalata szerint ugyanis az idős emberek egyenesebben, világosabban, bátrabban fogalmaznak, mint a fiatalok. A Fidesz elnöke arra buzdította a jelenlévő fiatalokat, hogy jöjjön meg az önbecsülésük, és ők is segítsék legyőzni az irigység politikáját. Azt a politikát, amelyet a kormány folytat, szándékosan szembeállítva társadalmi csoportokat, időset a fiatallal, orvost a beteggel, vidéket a fővárossal.

Rámutatott, hogy három dolgot kell elvárni a mindenkori kormánnyal szemben. "Azt akarjuk, hogy pártatlan legyen, és ne a saját érdekei, korrupciós megfontolásai hajtsák a lépéseit. Azt várjuk, hogy feddhetetlen legyen, és amit velünk szemben támaszt erkölcsileg, azt tartsa be. És azt szeretnénk, ha tisztelhetnénk a kormányunkat. Ha pedig valaki azt akarja, hogy tiszteljék, annak tiszteletreméltónak kell lennie" - jelentette ki Orbán Viktor.

Március 9-e arról is szól, hogy közösen véget lehet vetni a hazugság politikájának. Orbán Viktor kijelentette: tegnap és ma megpuccsolták a magyar parlamentet. A kormány puccsot hajtott végre Magyarország népével szemben is. Rámutatott: mindannyian tudjuk, hogy a jövő egyik legfontosabb kérdése, a sorsunkat 20-30 évre meghatározó gazdasági kérdés az energia kérdése, amiből nekünk, magyaroknak - a fejünkben lévő energiát leszámítva - nem sok maradt.

Nem egyszerűen gazdasági, hanem biztonsági, külpolitikai, a szabadságunkkal összefüggő kulcskérdés az, hogy hogyan, kitől, milyen feltételek mellett szerezzük az energiát. Nem kerülünk-e függőségbe, jó áron szerezzük-e meg, vagy éppenséggel másnak jó, ha mi ezen az áron szerezzük meg? - tette fel a kérdést a Fidesz elnöke.

"Ezek olyan kérdések, amely információkhoz joga van a magyar népnek, különösen a magyar nép választott képviselőinek. Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre tikosítottak, hogy mi ne tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyan befolyásolják az életünket, és pontosan milyen számítások alapján várhatjuk Magyarország megerősödését, vagy éppen meggyengülését. Ez a mi életünk, ez nem a kormány biznisze. Aki elveszi a választott képviselőktől a valóság megismerésének a jogát, és 48 órával az aláírás előtt jelenti be, hogy egyáltalán valami készülődik, az valójában puccsot hajt végre a magyar alkotmányos renddel, a magyar népképviselőkkel és az egész magyar néppel szemben. Március 9-én azt is megüzenhetjük: eddig, és ne tovább, sőt, hátrább az agarakkal" - jelentette ki Orbán Viktor.

Veszélyben a tudás tőkéje

Bízunk abban, hogy a népszavazáson a választók eltörlik az erőszakos politika három jelképét: a vizitdíjat, a tandíjat és a kórházi napidíjat, és ezzel új irányt szabhatunk Magyarországnak - mondta felszólalásában Riz Levente, Budapest XVII. kerületének fideszes polgármestere.

Riz szerint a tandíj bevezetésével a "gondolat ereje, a tudás tőkéje" kerül veszélybe. A tandíj a gondolat ellensége - jelentette ki.

A városrész vezetője hűtlen és veszedelmes politikának nevezte a kormány intézkedéseit, amely "kardot ránt" a szellem erejére, az emberekre.

Emelik a vizitdíjat

Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő arra mutatott rá, hogy a kormány a vizitdíj emelésére készül, amit szerinte alátámasztanak az "omertát", vagyis a hallgatás törvényét megszegő szocialista politikusok vizitdíj-emelésre vonatkozó kijelentései is.

A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa ezzel kapcsolatban felidézte Perjés Klára MSZP-s politikust, aki egy vidéki lakossági fórumon arról beszélt, hogy "ahogy emelkedik a gáz ára, úgy emelkedhet a vizitdíjé is."

Pesti Imre arról is szót ejtett, hogy maga az egészségügyi miniszter is elszólta magát. A Fidesz politikusának közlése szerint Horváth Ágnes a napokban azt a kérdést tette fel egy Navracsics Tibor fideszes frakcióvezetőnek írt levelében, hogy egy sikeres népszavazás esetén kitől akarják elvenni azt az összességében 60 milliárd forintot, amit a vizitdíj és a kórházi napidíj jelent.

A politikus szerint a miniszter kijelentése arról árulkodik, hogy 2009-ben a 2008-ra tervezett 17,3 milliárd forint bevétel többszörösét tervezik beszedni a betegektől, és ez a vizitdíj emeléséből fog származni.

A fideszes honatya szóba hozta Gyurcsány Ferenc egyik kereskedelmi televíziónak tett nyilatkozatát is, amiben a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a vizitdíjat 2010-ig nem emelik. Pesti Imre szerint a kormányfő szavaiból az derül ki, hogy a vizitdíjat az üzleti biztosítók ezután az időpont után emelni fogják.

Hátrányban a családok

A nagygyűlésen felszólalt egy hat gyermekes édesanya is, aki arra kérte a hallgatóságot, ne engedjék meg a kormánynak, hogy megnyomorítsák a családokat. Dudásné Fekete Imelda elmondta, ha később továbbtanuló gyermekeinek tandíjat kell fizetniük, az mai árakon számolva 5 millió forinttal terheli majd meg a családi kasszát.

Kapcsolódó elemek