Erdő Péter: Az emberiség csapdahelyzetbe jutott
A hit és a tudomány állandó párbeszédére van szükség a közjót fenyegető problémák megoldására - mondta Erdő Péter bíboros, prímás az InfoRádióban. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke hozzátette: a család, a gazdaság és környezetvédelem kérdésében is társadalmi csapdahelyzetbe jutott az emberiség.
Dátum: 2008-02-28 22:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:19.558443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke az InfoRádióban a közjó figyelembevételének fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a közjó az egyén javának és a közösség érdekének összeegyeztetéséből fakad, amelynek során a közösség életfeltételeit védelmezzük az egyén esetleg mértéktelen önérvényesítésével, egoizmusával.
A közjó figyelmen kívül hagyása az egész világon nagy problémákat szül az emberiség számára - figyelmeztetett Erdő Péter, hozzátéve: veszélybe kerül a család, azaz az emberi élet és a kultúra reprodukálója. De mint mondta, érdemes szót ejteni arról is, hogy az immár globálissá váló gazdaság, a pusztán pénzügyi logikája folytán hogyan zúzza össze a társadalmi élet alapjait.
Erdő Péter rámutatott: a vállalatok költségvetéseiben nem jelennek meg például olyan értékek, mint a tiszta levegő vagy a tiszta víz megőrzése. Pedig ezek olyan súlyos problémák napjainkban, amelyekre már a világgazdaság vezetői is odafigyelnek.
Megoldás azonban még nem létezik. Erdő Péter szerint a környezetszennyezés terén az emberiség csapdahelyzetbe jutott.
Van megoldás
És hogy hogyan lehet ebből kitörni? A bíboros szerint kell hozzá világos értéklátás, az egyéni felelősség tudatosítása, és kell hozzá a szolidaritás érzése is. Mert ha mindenki csak az egyéni érdekeit veszi figyelembe, az nem szül közjót.
Erdő Péter szerint az egyház az önzés, a rövidlátás, illetve a tudatos kirekesztés elvetésére taníthatja meg a gazdaságot. De hogy mindez konkrétan milyen erőfeszítéseket igényel, ahhoz a tudományokkal való párbeszédre van szükség - hangsúlyozta a bíboros.
Mint mondta, az egyház által példaként állított alapmagatartásnak megvan a konkrét megfelelője az ilyen helyzetekre, de hogy micsoda, ahhoz már szükség van a szakemberek ismeretére is.
"Ezért csak a hit és a tudomány konkrét párbeszéde segítheti a társadalmat ezen kérdések megoldásában" - hangsúlyozta Erdő Péter.