Lévai megrendült hitét Gyurcsány tette rendbe
Dátum: 2008-02-29 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:27.717046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Valódi programot olvashattunk a Népszava szombati számában. Nem forradalmi, új gondolatok, ötletpetárdák uralták a terjedelmes esszét, hanem szintézist kaptunk a mai magyar baloldal által fontosnak tartott célokról és az országnak ajánlott odavezető útról. "Aha élmény" mert bár csupa ismerős gondolat, mégis mind "itt és most" érvényes a jelen adottságok között. Ha a szerző neve ismeretlen maradna, egyöntetű lenne a lelkesedés baloldali és patrióta körökben. Így nem lesz az, pedig lehetne. A szerző ugyanis: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Ez az írás megerősít az utóbbi időben erősen meggyengült hitemet, hogy a napi politikai játszmák mellett létezik, hozzáteszem, végre láthatóan létezik egy olyan mélyebb, felelősebb gondolatmenet, amely képes dinamizálni, s talán egységes belátásra ösztönözni a baloldalt.