Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai eszmény és hatékony működés

Lejárt a pártsovinizmus kora, politikai eszményben és hatékony működésben kell gondolkodni - jelentette ki Harrach Péter MKDSZ-elnök a Kisgazda Polgári Egyesület szombati budapesti országos tanácskozásával egybekötött sajtótájékoztatón. Ezzel egybecsengő véleményt fogalmazott meg Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület vezetője, valamint Pokorni Zoltán, a Fidesz elnökségi tagja is, rámutatva arra, hogy nincs szükség még egy kisgazdapártra.


Dátum: 2003-03-08 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:43.650851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kisgazda Polgári Egyesület fontosnak tartja, hogy megvalósuljon a teljes keresztény nemzeti polgári egység a politikai paletta jobboldalán, ugyanakkor támogatja és elfogadja, hogy a tervezett egységes néppárt a Fidesz bázisán alakuljon ki - áll abban a határozatban, amit az egyesület szombati budapesti országos tanácskozásán fogadtak el. A Turi-Kovács Béla elnök által beterjesztett határozati javaslat leszögezi: a Kisgazda Polgári Egyesület az uniós csatlakozást hosszú távú nemzeti érdeknek tartja, de tudatában van annak is, hogy a Medgyessy-kormány eddig nem sokat tett az agrárium helyzetének javításáért. A kabinet súlyos hibákat követett el a csatlakozási tárgyalásokon, amit tovább tetézett a felkészülést akadályozó 2003. évi megszorító költségvetéssel - tartalmazza a dokumentum.

Meggyőződésünk, hogy nem vezet sehová, ha újabb kisgazdapártok alakulnak - szögezte le Turi-Kovács Béla a tanácskozással egybekötött sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy egyesületük jövőjét továbbra is civil szervezetként képzelik el. A Kisgazda Polgári Egyesület távolabbi működéséről szólva mindazonáltal elmondta: a pártolótagság intézménye helyett önállóan működő választókerületi szerveződéseket kívánnak létrehozni, amelyeket országosan a Kisgazda Polgári Szövetség fogna össze. Hangsúlyozta ugyanakkor: nyitott szervezetben gondolkodnak, ezért más kisgazda formációkkal nem óhajtanak konkurálni. Orbán Viktor szavait idézve úgy fogalmazott: az alakuló néppárt "egyik oszlopa" kívánnak lenni.

Lejárt a pártsovinizmus kora - jelentette ki Harrach Péter MKDSZ-elnök, majd hozzátette: politikai eszményben és hatékony működésben kell gondolkodni. A politikus az általa vezetett kereszténydemokrata szövetséggel kapcsolatban is hasonló véleménynek adott hangot. Mint aláhúzta, mozgalomban és nem önálló kereszténydemokrata pártban gondolkodnak.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek