Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyelőre nem bonthatják le a Csepel SC lámpaoszlopait

Egyelőre nem bonthatják le a Csepel SC lámpaoszlopait, ugyanis Németh Szilárd csepeli sporttanácsnok fellebbezést nyújtott be a bontási határozat ellen.


Dátum: 2008-02-29 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:34.722980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ismert, 2007 nyarán terjedt el a hír, hogy "le akarják nyúlni" a Csepel SC ingatlanvagyonát, és lakóparkot, bevásárlóközpontot akarnak építeni a sporttelep helyén.

Zárai László, a Csepel SC Alapítvány vezetője akkor hazugságnak nevezte és cáfolta a kiszivárgott terveket. Zárai - aki mellesleg tagja a repülőgép-forgalmat Csepel fölé terelő HongaroControl igazgatótanácsának is - akkor kijelentette: minden ilyen jellegű találgatás nevetséges, abszurd ötlet. Tóth Mihály csepeli polgármester Németh Szilárdot rémhírterjesztőnek és felkészületlennek nevezte, majd a következőket mondta: az alapítvány elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem épül lakópark a sporttelepen, ott mindig sportlétesítmény fog állni. Ez világos, egyértelmű beszéd, és az önkormányzat nevében csak támogathatom, megerősíthetem.

Nem sokkal ezután azonban kiderült, hogy Zárai László a Csepel SC stadionjának lebontására készül, elsőként pedig a lámpaoszlopokat kívánják leszerelni és értékesíteni. A lámpaoszlopokat először életveszélyre hivatkozva akarták lebontani, de kiderült, hogy a bontási kérelemben feltüntetett szakértői vélemény külön felhívta a figyelmet, nincs szó életveszélyről. A csepeli sportbarátok tiltakozására a munkálatokat elhalasztották.

2008. január végén a csepeli önkormányzat gazdasági kabinetének ülésén derült ki, hogy Zárai László és Tóth Mihály félrevezették a csepeli közvéleményt. A kabinet ülésén olyan hasznosítási tervet mutattak be a Csepel SC ingatlanvagyonáról, mely szerint a sporttevékenység mindössze a jelenlegi terület egyharmadán maradna meg, az ingatlanvagyon többi részén a pedig lakóparkot, bevásárlóközpontot, "felnőtt kalandparkot" vagy más üzleti tevékenységet kívánnak folytatni. Az ingatlanbiznisz egyik szószólója Podolák György parlamenti politikus volt, aki akkor kijelentette, hogy az SC-nek nincs pénze a világítótestek felújítására (ez gyakorlatilag csak egy újrafestést jelentene). Ezt hamarosan cáfolta a kiszivárgott hír, hogy a Csepel SC kétmilliárd forintot vett fel a terület "fejlesztésére".

Zárai László alapítványi elnök szerint ez a fejlesztési hitel egy, az FTC-mintájára történő sportfejlesztést takar, többek között egy új uszoda építésére kerülne felhasználásra. A konkrét terveket azonban még most is eltitkolják, és egy, a kerület civil szervezeteivel folytatott megbeszélésen ki is derült: valójában a sporttelep kétharmad részének bontását tervezik. A sokat hangoztatott FTC-mintával - ahol újjáépítik a stadiont - az is szöges ellentétben áll, hogy a tervek szerint a csepeli stadiont is a földdel teszik egyenlővé. Ennek első lépése lesz a világítótestek bontása, amelyet - egyelőre - megakadályozott a csepeli sporttanácsnok.

Kapcsolódó elemek