Plakátpályázat eredményhirdetés és közönségszavazás!
Lezárult a fidesz.hu által kiírt "Így kormányoztok ti..." című plakátpályázat. A honlap szerkesztőiből álló zsűri kiválasztotta a győzteseket, a különdíjjal jutalmazottakat és azt a további 62 plakátot is, amelyek közül a közönségdíjas kerül majd ki látogatóink szavazatai alapján.
Dátum: 2008-03-03 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:43.545390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerkesztőségünk közel egy hónappal ezelőtt indította el "Így kormányoztok ti..." címmel plakátpályázatát, melynek témája a kormányzat "munkája" volt. A beküldési határidő február 29-én éjfélkor járt le. A felhívásra soha nem látott mennyiségű, összesen közel 700 mű érkezett, a zsűri ezek közül választotta ki az általa legjobbnak tartott három alkotást.
Köszönjük!
A fidesz.hu itt szeretné megköszönni a munkáját mindazoknak, akik részt vettek a versenyben. Bár az anyagok nyilvántartásával, rendezésével és elbírálásával keményen megdolgoztattatok minket, sok kellemes percet is szereztetek nekünk, és azt reméljük, az itt bemutatott plakátok láttán látogatóink is hasonlóan éreznek majd.
Mielőtt rákanyarodnánk az eredményhirdetésre, hadd tegyünk még három rövid megjegyzést.
1. Illik néhány szót ejtenünk az elbírálás szempontjairól. Röviden összegezve, a fidesz.hu szerkesztői szerint a jó plakát ötletes, eredeti, lényegretörő, letisztult (azaz kevés elemmel dolgozik) és feltétlenül az érzelmekre ható. Nagyjából mint egy western-filmben: egy gyönyörű és látszólag laza mozdulattal, egyetlen golyóval, pont a szeme közé. Aztán elegánsan balra el, miközben a hölgyek elájulnak.
2. Egy ilyen pályázat esetében mindig elkerülhetetlenül előnyben vannak azok, akik munkájuk vagy érdeklődésük révén eleve otthonosabban mozognak a grafika és a számítógépes programok világában. Mi ugyanakkor elismeréssel figyeltük azt is, hogy a nem profik közül sokan mennyi időt és energiát áldoztak tervük elkészítésére - előttük tisztelegve és a pályázat "népművészeti" jellegét is hangsúlyozva végül úgy döntöttünk, hogy további két kategóriában is osztunk ki különdíjakat, vagyis jutalmazni fogunk egy-egy pályázót a "Paint" és a "Word" kategóriákban is.
3. A pályázók túlnyomó többsége egy, esetleg két tervet juttatott el hozzánk, de akadt néhány olyan induló is, akiknek ekkora felület kevés volt ahhoz, hogy elmondják a koalíció tevékenységével kapcsolatos valamennyi kritikájukat: ők a szó szoros értelmében megbombáztak minket anyagaikkal. Elkötelezettségüket és szorgalmukat értékelve közülük a legtöbb tervet beküldőt szintén különdíjjal jutalmazzuk.
A nyerteseket e-mail-ben, illetve az általuk megadott telefonszámon keressük meg. A közönségszavazás határidejét egy nappal kitoltuk, így március 5-én éjfélig voksolhattok a tervekre. A díjakat várhatóan március 6-án, csütörtökön adja át Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs igazgatója Budapesten, a Képviselői Irodaházban, és - amennyiben ehhez az érintettek hozzájárulnak - az eseményről fénykép is készül, amelyet honlapunkon is bemutatunk.
Elég a locsogásból, lássuk a díjazottakat!