Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Baja Ferenc gazdálkodik vagy garázdálkodik?

Baja Ferenc önkényes pénzügyi manővereinek tisztázásával kell kezdenie a munkáját Kiss Péter újonnan kinevezett kancelláriaminiszternek. Baja ugyanis a felügyelete alá vont In-Forrás Kht. gazdálkodásába avatkozott, első intézkedései között nagyjából 240 millió forint sorsáról döntött megmagyarázhatatlan okok miatt, és a Magyar Nemzet információi szerint a megfelelő jogi felhatalmazás nélkül.


Dátum: 2003-03-08 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:44.385989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csaknem 240 millió forinttal maradt adósa egy magáncégnek, az APAK-TEL Kft.-nek az In-Forrás Kht., miután az utóbbi társaságban tulajdonosi jogokat gyakorló Baja Ferenc kancelláriai politikai államtitkár megtiltotta az összeg kiutalását - tudta meg a Magyar Nemzet. Az APAK-TEL Kft. üzemeltette azt a callcentert, amelyet Baja februárban megszüntetett.

Az intézkedés nem költségvetési takarékoskodást jelent, hanem éppen ellenkezőleg: Baja 228 millió forintot fizet egy másik, általa preferált társaságnak, a GKK Kft.-nek, amely a már létező callcenter eszközeivel működteti - a Magyar Nemzet tudomása szerint - az uniós népszavazásig, április 12-ig az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány informatikai rendszerét. Tehát Baja Ferenc államtitkár 228 millió forintot fizet ugyanazon eszközök üzemeltetéséért, amit korábban az APAK-TEL Kft. 180 millió forint éves díjért teljesített.

A Magyar Nemzetnek államigazgatási szakértők felhívták a figyelmét, hogy ezen intézkedésekre Baja Ferenc nem jogosult. A miniszterek és a politikai államtitkárok jogállásáról szóló törvény ugyanis tiltja, hogy politikai államtitkár gazdasági társaságok fölött közvetlen felügyeletet gyakoroljon. (Ugyanezt a vétséget követte el annak idején Szabadi Béla is, az agrárminisztérium korábbi politikai államtitkára. Azóta Szabadi Bélának a törvény előtt kell felelnie tetteiért.)

Baja Ferenc államtitkár sajátos pénzügyi manőverei az újonnan kinevezett kancelláriaminiszternek, Kiss Péternek is egyre kínosabbá válnak. A lap információi szerint ugyanis az APAK-TEL Kft. kénytelen a miniszter közbenjárását kérni annak érdekében, hogy Baja Ferenc államtitkár kifizesse a cég jogos járandóságát.

Kérdés azonban, hogy a Baja által vezetett Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala rendelkezik-e ekkora összeggel. A Magyar Nemzet biztos forrásból tudja, hogy a Baja Ferenc irányította államtitkárság 80 millió forintot csak arra a célra költött el, hogy az informatikai kormánybiztosság épületének második emeletét lebontsák, majd újraépítsék Baja Ferenc államtitkár ízlésének megfelelően. Kiss Péter kancelláriaminiszter környezetében ezzel kapcsolatban érdemesnek tartották megjegyezni azt a körülményt, hogy Kiss Elemérnek, a kancelláriát korábban vezető miniszternek "mindössze" 26 millió forintos ügyért kellett lemondania tisztségéről. Baja Ferenc esetében ezt kizártnak tartják, mert hiába, hogy több száz millió forint sorsáról döntött saját érdekeinek megfelelően, Medgyessy Péter miniszterelnöknek a Magyar Szocialista Párt "nem engedi meg", hogy menessze hivatalából Baja Feren államtitkárt.

Itt érdemes megemlíteni azt a tényt is, hogy Keller László, a közpénzek felhasználásáért felelős államtitkár miért nem jelenti fel MSZP-s párttársát. Tudni kell ugyanis, hogy Keller László az In-Forrás Kht. előző ügyvezetőjét, Kornya Lászlót mindössze egy 170 ezer forintos autójavítási számla miatt jelentette fel a rendőrségen.

Mellőzött közbeszerzés

Baja Ferenc megsértette a közbeszerzési törvényt. Háromszorosan haladja meg a közbeszerzési értékhatárt az az összeg, amelyet Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati és Társadalmi Kapcsolatok Hivatalát vezető államtitkár az In-Forrás Kht. végelszámolására megjelölt. Baja Ferenc 30 millió forintért bízta meg a Reorg Rt.-t a kht. végelszámolásával, de anélkül, hogy közbeszerzési eljárást folytatott volna a hivatal. Egy esetben mellőzhette volna Baja a törvényi kötelezettséget, jelesül, ha a hivatalban lévő ügyvezetésre bízza a kht. végelszámolását.

Hommer Tibor - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek