Gyurcsányban már egyáltalán nem bíznak az emberek
Gyurcsány Ferenc megítélése nem változott az elmúlt két hónapban: a lakosság kétharmada (67 százalék) nem bízik meg a miniszterelnökben, és mindössze 4 százalék mondta, hogy hisz neki. A Gallup adatai alapján a referendum érvényes lesz, és mindhárom kérdésben az igenek döntő győzelmét hozza majd, még a szocialista szimpatizánsok között is 50 százalékos arányban vannak a potenciális "igen"-nel voksolók. A lakosság fele az igenek győzelme esetében a kormányfő lemondását várná el, ám a legtöbben nem hisznek benne, hogy meg is teszi.
Dátum: 2008-03-01 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:44.149756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
December és február vége között nem változott a miniszterelnök munkájának megítélése a lakosság körében. Továbbra is száz ember közül csak tizenkilenc véli úgy, hogy inkább jól, mint rosszul teljesít, és bő kétharmaduk (69 százalék) véli úgy, hogy inkább rossz a miniszterelnök teljesítménye. Arra a kérdésre, hogy mennyire bíznak Gyurcsány Ferencben mint miniszterelnökben, a megkérdezettek kétharmada (67 százalék) nemmel válaszolt, 53 százalékuk pedig egyáltalán nem bízik Gyurcsány Ferencben. A megkérdezetteknek csak 4 százaléka az, aki nagyon megbízik benne.
Orbán Viktor, Sólyom László és Kósa Lajos vezeti a bizalmi listát, a Gallup által felsorolt helyi és országos politikusok közül leginkább bennük bízik a felnőtt lakosság. A legrosszabb értékelést Kóka János kapta, akinél a benne nem bízók és az iránta bizalommal lévők megoszlása 68, illetve 5 százalék.
Februárban, Orbán évértékelő beszéde után a Fidesz támogatói köre tovább nőtt az elmúlt hónapokhoz képest is. Korábban a Gallup még soha nem mért még ilyen magas, 43 százalékos Fidesz-támogatottságot a teljes felnőtt lakosság körében. Ugyan csak a hibahatáron belül, de az MSZP is javította pozícióját, és jelenleg 15 százalék a támogatottsága a teljes népesség körében. A biztos pártválasztóknál a különbség - az ellenzéki szavazók jelenlegi nagyobb részvételi elszántsága miatt - több mint kétharmados (70 százalék) Fidesz-támogatottságot jelentene az MSZP elbizonytalanodott egyötödnyi (21) támogatottságával szemben - áll a Gallup elemzésében.
Népszavazás - a szocialista szimpatizánsok fele is igennel szavazna
A népszavazás eredménye nem lenne kérdéses a mostani szándékok alapján. A tandíj visszavonását az emberek 75, a vizitdíj és a kórházi napidíj semmissé tételét 76-78 százaléka szeretné. Ha csak a népszavazáson a részvételüket biztosra ígérők körében nézzük ugyanezeket az arányokat, akkor a szavazók 80-82 százaléka vetné el a tandíjak, vizitdíjak és kórházi napidíjak bevezetését. A kormány javaslatainak elvetése nem csak az ellenzéki pártok híveire jellemző. Függetlenül attól, hogy elmennének-e szavazni vagy sem, a szocialista párt támogatóinak 47, 45, 48 százaléka ellenzi a tan-, a vizit- és a kórházi napidíjak bevezetését. A biztos szavazó szocialista szimpatizánsok között hasonló arányban (51, 43, 46) vannak a potenciális "igen"-nel voksolók.
A politikai közéletet foglalkoztató másik fontos kérdés a kormányfő sorsa. A magyar felnőttek fele (52 százalék) van azon az állásponton, hogy a kormányfőnek le kellene mondania, amennyiben az igenek győznének a népszavazáson. Tíz kormánypárti emberből egy, míg tíz ellenzékkel szimpatizáló lakosból nyolc gondolkodik így.