Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt milliárd forint közpénzből párttanulmányokra

A kormány 5 milliárd forintot költött el az elmúlt öt évben olyan párttanulmányok elkészíttetésére, melyek kizárólag pártérdekeket szolgáltak - jelentette ki Ágh Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-03-02 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:14:52.518252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Öt milliárd forint közpénzből párttanulmányokra (Ágh Péter)

Most pedig - fűzte hozzá - megérkezett a miniszterelnöki hivatal és az oktatási minisztérium válasza is, és így kiderült, hogy összességében több mint 5 milliárd forintot áldoztak tanulmányokra. Ez átszámítva 17 millió forintnyi vizitdíjnak felelne meg - jegyezte meg a politikus.

A legnagyobb probléma ezekkel a tanulmányokkal - mutatott rá Ágh Péter -, hogy semmit sem javult velük az ország helyzete, és sokkal olcsóbban is elkészíthették volna ezeket, hiszen a minisztériumokon belül megvannak erre a megfelelő emberek, a kormány azonban jóval több pénzért külsős cégekkel íratta meg őket.

Egyértelmű az is, hogy ezek a tanulmányok nem az ország és az emberek, hanem kizárólag a kormány érdekeit szolgálják - szögezte le a képviselő.

Ennek bizonyítására példákat említett a tanulmányokból: 2006-ban elkészült "a magyar sajtó megosztottsága Orbán Viktor 2002-es beszédeinek tükrében" című tanulmány. Ágh Péter kijelentette: nem valószínű, hogy ez a tanulmány 2006-ban az emberek érdekeit szolgálta volna, s felháborító, hogy erre költik az emberek pénzét.

Több példa is van arra - jelentette ki -, hogy közpénzeket olyan célokra költöttek el, melyek csak az SZDSZ és az MSZP érdekeit szolgálták: "a Fidesz MPP 2002. december 1. és 2003. január 15. napja között folytatott kommunikációja a sajtó tükrében" - idézett egy másik tanulmánycímet a képviselő, s megjegyezte, hogy minden bizonnyal ez sem segítette elő az ország fejlődését.

Felhívta a figyelmet arra, hogy számos olyan elemzés is elkészült, melynek semmi haszna nem volt, semmiféle szakmai kérdéssel nem foglalkoztak, hanem a politikai kommunikáció helyzetét vizsgálják. Ezekkel pedig az a gond, hogy nem segítik az emberek életének javítását, hanem a kormányzó pártok érdekeit szolgálják, hogy ez alapján alakítsák ki a stratégiájukat, s "ennek alapján folytassák azt a hazug politikát, aminek már több éve a tanúi vagyunk" - szögezte le a Fidelitas ügyvivő alelnöke. Ilyenek például a politikai prognózisokat vizsgáló, vagy a politikai napirend címet viselő tanulmányok.

Meglehetősen sok tanulmánynak semmi értelme sincs: a miniszterelnöki hivatal megrendelésére 2003-ban készült egy "Játékok, bútorok, textil" címet viselő elemzés, s elgondolkodtató, hogy vajon miért lehet fontos a miniszterelnöki hivatal számára a játékok, bútorok és a textíliák kérdése - tette fel a kérdést a fideszes politikus.

Mindezek alapján egyértelmű - szögezte le Ágh Péter -, hogy van pénz, csak értelmetlen dolgokra költik azt, párttanulmányokat finanszíroznak belőle. S azt is meg lehet állapítani, hogy ezek csupán fizetés-kiegészítésként szolgálnak a kormányzat amúgy is jól fizetett kommunikációs szakembereinek - zárta sajtótájékoztatóját a képviselő.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2613, 'source_type': 'media', 'source_id': 1590, 'target_type': 'article', 'target_id': 78290, 'relation_type': 'describes'}