Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgári összefogás a nemzetért

Mindenki menjen el szavazni, hogy folytatódjon a polgári kormányzás - mondta egybehangzóan Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség társelnöke és Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a Polgári összefogás a nemzetért címmel megtartott politikai nagygyűlésen, péntek este Budapesten.


Dátum: 2002-03-02 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:27.171173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvényen a XI. kerület Fidesz-MDF közös jelöltjei - Csapody Miklós, Deák András és Sasvári Szilárd - mutatkoztak be.

Harrach Péter kijelentette: ígérheti, továbbra is megőrzik méltóságukat, megőrzik az összefogás koalíciójának szellemét, ami soha nem a másik gyalázásában, hanem az eredmények felmutatásában és a jövő terveiben találja meg mondanivalóját.

- Ez az összefogás ma több szervezet hatékony összefogása: a Fidesz - Magyar Polgári Párt profizmusa mellett a konzervatív töredékpártok hatékony és hiteles eszmeisége egységet alkot - jelentette ki Harrach Péter.

Az MKDSZ társelnöke hangsúlyozta, nem az individuumban gondolkodnak, hanem a közösség szolgálatában kiteljesedő emberben, aki családban él, egyházi közösségben is képes lenni, és nemzetben gondolkodik. Hozzátette: örül annak, hogy olyan kormánynak lehet tagja, amely elsődleges céljának a családok megerősítését tartja.

Dávid Ibolya megjegyezte: az elmúlt négy évet a tettek minősítik. Az MDF elnöke felsorolta mindazokat az eredményeket, amelyeket a polgári kormányzás alatt elértek, kiemelve a ciklusokat átívelő lakásépítési programot, a minimálbér megemelését, a nyugdíjak reálértékének megőrzését és a 10 százalék alá szorított inflációt.

- Bízunk abban, hogy a következő ciklus végére 3-5 százalékos inflációval tudunk számolni - tette hozzá Dávid Ibolya.

Úgy vélekedett, hogy a millenniumi ünnepségsorozatnak formáló szerepe volt a nemzetté válásban.

- A rendszerváltozás során eddig elmulasztottuk a lélek forradalmát - jelentette ki Dávid Ibolya.

A Fidesz-MDF választási együttműködésről szólva meggyőződésének adott hangot, hogy ez a megállapodás a polgári kormányzás jövőjét biztosítja. Hozzáfűzte, ez az összefogás teremtette meg, hogy mindenki, aki a polgári szövetséget ezen az oldalon keresi, otthont találjon magának.

Kapcsolódó elemek