Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP-s szavazatokért irodát ígértek?


Dátum: 2008-03-02 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:07.402787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyre több szerződés és felvétel érkezik a hírTV-hez, amelyek azt bizonyíthatják, hogy az MSZP a 2002-es és 2006-os választásokon is vásárolni akart roma szavazatokat. Mosonmagyaróváron a szocialisták irodát ígértek a cigány érdekvédőknek, ha rá tudják venni a romákat, hogy szavazzanak az MSZP-re.

A szocialisták a Célpont felvételén elhangzottak ellenére sem a "népszavazás befolyásolásának gyanújával", sem a telefonbeszélgetések tartalmával nem foglalkoznak. Helyette azzal törődnek, hogy etikus-e egy oknyomozó újságírónak más nevében telefonálni. Juhász Ferenc szombaton az MSZP nagygyűlésén saját szimpatizánsai előtt kényszerült magyarázkodni, hogyan kell értelmezni a hangfelvételeket - színjátéknak nevezte a történteket, előre leosztott szerepekkel.

Kapcsolódó elemek