Az újbudai szocialisták mindent felélnek
Csak a szülők példaértékű összefogása menthette meg a XI. kerületi farkasréti iskolát - mondta a Magyar Hírlapnak Kupper András, az újbudai ellenzéki Fidesz-frakció vezetője. A kerület ügyeivel kapcsolatban kifejtette: a Krausz-ügyben "sunnyog" az MSZP, de a vagyonfelélésben nem. A városvezetés a kerület szinte minden ingatlanát értékesíti.
Dátum: 2008-03-03 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:14.265702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Van értelme a civil összefogásnak. Ezt a farkasréti iskola megmentése, a szülők példaértékű együttműködése, a Rétvári Bence sikerét hozó kerületi időközi választás eredménye is alátámasztja" - jelentette ki a Magyar Hírlapnak Kupper András országgyűlési képviselő, a Fidesz XI. kerületi frakcióvezetője. Szerinte ez azt sejteti, hogy az emberek kezdenek rájönni, hogy igenis van joguk, a népszavazáson lehetőségük a kormányzati és önkormányzati döntések közvetlen befolyásolására.
A farkasréti iskolát az önkormányzat baloldali többsége fizetős alapítványi iskolává akarta átalakítani, a szülők azonban megakadályozták ezt, és Molnár Gyula (MSZP) polgármester visszavonulót fújt. Kupper Andrást elkeserítette, hogy a szülőknek kellett a szakértői anyagokat elkészíteni, és azok alapján meggyőzni a polgármestert. "Egy normálisan működő önkormányzatnál nem állnak elő egy iskola működtetésének átadásával, mielőtt bármilyen hatástanulmányt készítettek volna", ez szerinte felelőtlen városvezetésre vall.
A kerületre nem vet jó fényt az MSZP újabb kínos politikai botránya sem. Kupper emlékeztetett: "Krausz Csabáról már a Zuschlag-ügy napvilágra kerülésekor kiderült, hogy gyanúsított az ügyben." Ezután csak MSZP-tagságát függesztette fel, Molnár Gyula polgármester nem záratta ki a helyi szocialista frakcióból, nem határolódtak el tőle. Felhívta a figyelmet: csak akkor gyorsultak fel a fejlemények, amikor Zuschlag János vallani kezdett. Krausz Csaba ezután lemondott bizottsági elnökségéről, majd megkereste a Fideszt. "Mit ér meg nekünk, ha úgy időzít a lemondással, hogy zavart okozhat a kerületi költségvetés elfogadásánál?" - kérdezte az ellenzéktől, de a Fidesz még a tárgyalások ötletét is visszautasította. Kupper András szerint ha nem csinálnak hírt a február 11-i lemondásból, egy héttel később nem is hozta volna nyilvánosságra a városvezetés, és a 26-i testületi ülésig titokban maradt volna. "A nyilvánosság azonban még mindig nem tudja, mi van a háttérben. Ez egyszerűen sunnyogás" - mondta. Krausz Csaba helyét már be is töltötte az MSZP: a koalíciós többség így elfogadhatta a költségvetést.
"Molnár Gyulának nincs hosszú távú elképzelése a kerület vezetéséről, az utánam az özönvíz politikáját folytatja - ez derül ki a büdzséből Kupper szerint. - A költségvetésben a kerület vagyonának további felélését rögzítik. Tavaly, a Kopaszi-gát Leisztinger Tamás milliárdosnak történő átjátszásakor azt ígérték, más ingatlaneladás nem lesz." A valóságban azonban ezek lendületesen folytatódtak. Így 2009-re minden jelentős ingatlantartalékát feléli a kerület.