Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy ország négy települése hívja életre a népfőiskolát

Négy ország települései fogtak össze, hogy létrehozzák a Bethlen Gábor Népfőiskolát. A szlovák, ukrán, román és magyar önkormányzatok együttműködéséből európai területi együttműködési csoport is alakult, célul tűzte ki a Tisza, Túr, Ung vidékének fejlesztését, a néphagyományok felelevenítését, a turizmus fejlesztését. A népfőiskola előadói, tanárai a négy országból érkeznek. A központ, egy hétszázhetvenöt lakosú szabolcsi településen, Túristvándiban lesz. Ott, ahol egy hajszál választotta el a közösséget attól, hogy a pénzügyi megszorítások miatt elveszítse iskoláját.


Dátum: 2008-03-03 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:15.464145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hatalmas küzdelemmel és áldozatvállalással jár, hogy Túristvándiban helyben tartották az általános iskola mind a nyolc osztályát - mondta lapunknak a falu polgármestere, Lakatosné Sira Magdolna. Erős gazdasági nyomás nehezedik a falura, hogy váljon meg intézményétől, de a helyiek tudják, ha nem állnak ellen a kényszernek, az hosszú távon a település megszűnéséhez vezet. "Az iskolát úgy mentettük meg, hogy specializálódtunk a kisebbségi oktatásra. Túristvándiban nincsen szegregált osztály, viszont nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a cigányság megismerje irodalmát, néphagyományait, zenéjét, történelmét, nyelvét" - mondta a polgármester. Minden évben vetélkedőt szerveznek a cigány kultúráról, még a település vezetője is megméreti a tudását. Sikerként könyveli el a falu, hogy jövőre érettségizik az első cigány tanulójuk, és egyre többen szereznek szakmunkás-bizonyítványt. "Sajnos nagyon szűk a szakképzési kör a környéken, ezért hiába tanulnak a fiatalok, nem tudnak elhelyezkedni. Kezdeményeztük a képzési rendszer átalakítását és a hiányszakmáknak számító ácsok és kőművesek oktatásának fejlesztését. Nehézséget okoz, hogy nincsen megfelelő gyakorlati hely. Ennek a helyzetnek a hátulütői már látszanak, egyre több cigány család gondolja úgy, hogy kidobott pénz a nyolc általános befejezése után gyerekét taníttatni, ha úgysem lesz munkája."

Az önkormányzat modellértékű ötlettel igyekszik motiválni a falu fiatalságát a tanulásra. Szociális szövetkezetet szerveztek a település önellátóvá tételére. "Évezredes múltra tekint vissza a térségben a mezőgazdasági kultúra, ennek ellenére sokan multinacionális üzletláncokban vásárolják meg az alapvető élelmiszereket. Ezt akarjuk kiküszöbölni. A népfőiskolán szakképzést adunk lakosainknak, hogy helyben megtermelhessük azt, amire szükségünk van" - mondta Lakatosné Sira Magdolna. A népfőiskolán felkészítik a termelőket a biogazdálkodásra, a falubeliek fogyasztói szokását is szeretnék átalakítani, hogy egészségesebben éljenek. Az elődöktől örökölt módszerek újbóli megismertetésével megoldhatja a település ezt a problémát is. Már öt-hat család jelentkezett, hogy a falu sertéshúsellátását biztosítaná, tíz közösség csirkéket nevelne. Az önkormányzat megteremti a piac működési feltételeit, a népfőiskola pedig a szükséges szakmai ismereteket, képzést biztosítja a leendő termelőknek. "Pesszimista számítás szerint évente csaknem százmillió forintot tudunk a településen tartani, ha az emberek nem a nagy áruházláncokban, hanem saját piacunkon költik el pénzüket." Az árszabás megfelel majd a nagykereskedelminek, mivel a szociális szövetkezet közvetlenül a termelőktől vásárol, és nem terheli a vásárlókat a kereskedői haszonkulccsal."

A népfőiskola központja, a megszűnéstől fenyegetett általános iskola lesz. Az első két tanfolyam tananyaga már elkészült - tájékoztatta lapunkat Pásztor Csaba népművelő. A képzéseket elsősorban a túristvándiaknak szervezik. Először gazdaismereti és agroturisztikai tanfolyamot indítanak. "A faluban évente hatezer vendégórát töltenek a turisták. A szolgáltatásaink színvonalának emeléséhez, újabb vendégházak kialakításához szükséges jogi, vállalkozói ismeretek átadásával arra akarjuk biztatni a helyieket, hogy fogjanak új vállalkozásba" - osztotta meg a népfőiskola első célkitűzéseit lapunkkal Pásztor Csaba.

Öt éve dolgozik a faluban, tapasztalata szerint nagymértékű a cigányság integrációja. "Semmilyen ellentét nem feszül a cigányság és a magyarok között. Sok a vegyes házasság, és érezhetően nyitottak a fiatalok egymás kultúrája iránt." Az együttélés talán azért feszültségmentes, tette hozzá a népművelő, mert a romák döntő többsége dolgozni akar. Sok család élt az önkormányzat által kínált lehetőséggel, és gazdálkodni kezdett. A polgármester minden évben megelőlegezi az uborkatermesztéshez szükséges költségeket a cigányoknak, amikor pedig a felvásárlók elviszik a terményt, visszafizetik a falunak a pénzt.

A Bethlen Gábor Népfőiskola szervezői bíznak abban, hogy a romák élnek a szakképzési lehetőséggel. A fiatalok helyben tartásával biztonságba kerülhet a helyi iskola is.

Gyűlnek az adományok a kisiskolák megmentésére

Újabb szervezet adományozott pénzt az Élőlánc Mozgalom kisiskolák megmentésére létrehozott pályázati alapjának. A civil szervezet Éljen a falusi iskola! címmel hirdetett pályázatot a kétezernél kisebb lélekszámú településeknek, hogy pénzügyi támogatást kaphassanak iskolájuk megmentéséért folytatott küzdelmükhöz. Korábban a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tagjai ajánlottak fel fejenként húszezer forintot. A Professzorok Batthyány Köre is gyűjtést szervezett tagjai között. A befolyt félmillió forintot a szervezet elnöke, Náray-Szabó Gábor adta át Lányi Andrásnak, az Élőlánc Mozgalom elnökségi tagjának. Az intézmények, a fenntartó önkormányzatok és az iskola működését segítő civilszervezetek március 30-ig adhatják be pályázatukat. Adatlap az Élőlánc Mozgalom honlapján található. A beérkező munkákat szakértői bizottság értékeli Gazsó Ferenc egyetemi tanár és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vezetésével. Az elnyerhető támogatás száz-ötszázezer forint. Az Élőlánc Mozgalom továbbra is várja cégek, szervezetek, magánszemélyek adományait, hogy tovább gyarapodhasson a kisiskolák megmentését segítő pályázati alap.

Kapcsolódó elemek