Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány pártjának eldől a sorsa

Látleletet készítettek hazánk állapotáról közéleti személyiségek egy hétvégi konferencián. Az előadók mindegyike egyetértett abban, hogy válsághelyzet van Magyarországon.


Dátum: 2008-03-03 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:15.764501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A nyomasztó, az egész nemzetet érintő ügyeket nemcsak a parlamentben, hanem magunk között is meg kell tárgyalnunk" - adta meg az alaphangot Varga László, a Duna melléki református egyházkerület lelkészi főjegyzője a Látleletek - 2008 tavasza című konferencián. "A látlelet, vagyis a diagnózis azonban csak az első lépés, amit a terápiának kell követnie" - tette hozzá. Az eseményt a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete, az Emlékpont és a Barankovics István Alapítvány szervezte.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke korunk morális kérdéseiről beszélt, különös tekintettel a politikai közéletre. "A balliberális felfogás szerint csupán a hasznosság kritériuma létezik. Ez alapján keresztelték át egyesek az őszödi beszédet igazságbeszéddé, mondván: a hazugság is csak egy eszköz a politikus kezében, és mivel ez »bejött neki«, hiszen megnyerte a választásokat, ezért pozitívnak kell értékelni" - mondta a politikus. Hozzátette: végképp úgy látszik, hogy nem lehet az erkölcsöt számon kérni az ország vezetőin. "Számtalanszor elhangzik, hogy az egyházak ne politizáljanak, és tartsanak egyenlő távolságot a politikai pártoktól. Csakhogy az egyház a hívek közösségét jelenti, nekik pedig joguk és kötelességük foglalkozni a közélettel." A bibliai hagyománynak, a történelmi egyházaknak igenis van illetékességük a társadalmi kérdésekben. Arra is kitért, hogy a természet rendjéből eredően vannak olyan területek, ahol nem a piacnak, hanem a szolidaritásnak kell érvényesülnie. Ezekhez sorolta többek között az oktatást, a kultúrát, a szociális ellátásokat, valamint az egészségügyet.

Az utóbbival kapcsolatban Mikola István volt szakminiszter elmondta: csak gazdasági és pénzügyi szempontból értékeli a helyzetet a jelenlegi kabinet, pedig a gyógyításnak lelki aspektusai is vannak. "A legnagyobb probléma, hogy háttérbe szorítják a szolidaritás elvét, ezt szolgálja többek között a vizitdíj is. Azt sugallják vele, hogy az embernek magáról kell gondoskodnia, vagyis megszűnik a közösségi kockázatvállalás." Azt is hozzátette: a tárca indokolatlanul támadt az orvosokra - mondván, "hálapénzre éhes gazemberek" -, noha éppenséggel az ő tevékenységük a rendszer gazdasági hatékonyságának kulcsa. Mint mondta, március 9. után - a miniszterelnök cinikus szavaira rácáfolva - igenis lesz változás. Mikola szerint a jogrend adta keretek között egyfajta számonkérésnek kell következnie.

A népszavazásról és a kampány tapasztalatairól beszélt Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetségének elnöke. "A baloldali érzelmű emberekben még nagyobb az elégedetlenség a kormánnyal szemben, hiszen őket csapták be a legjobban. Ők is tapasztalják már, hogy embertelen és dilettáns a reformkísérlet, mivel kizárólag a profitot és a versenyt szolgálja. A kormány azt sugallja az emberekről, hogy ingyenélők, a Fideszről pedig, hogy kádárista. Mindkettő képtelenség" - mondta Tarlós. A politikus szerint az igenek látványos győzelmével Gyurcsány pártjának eldől a sorsa.

Kapcsolódó elemek