Szolid üvöltözés az MTV-ben
Dátum: 2008-03-03 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:24.128440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rudi Zoltán az MTV sajtóosztályának közleménye szerint kedden adja majd át Medveczky Balázs alelnöknek azokat a dokumentumokat, amelyeket utasítására a főszerkesztők és az igazgatók készítettek a zökkenőmentes átadás-átvételhez.
Mi úgy tudjuk, hogy Medvezcky Balázs ellenében az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumának szocialista delegáltja inkább Nagy Attilát, a jelenlegi gazdasági igazgatót látták volna szívesen az alelnöki székben. Információink szerint a kuratórium tagjai többször is személyesen egyeztettek erről a kérdésről Rudi Zoltánnal, sőt a pletykák iroda ajtaját elálló kuratóriumi tagokról, könyörgésről és kérlelésről szólnak. Meg arról, hogy a kuratórium elnöke ma bent járt az MTV-ben, a biztonsági szolgálattól érdeklődőtt, hogy az épületben van-e Medveczky Balázs, majd üvöltött a tévéelnökkel.