Ez nem szocialista, hanem polgári demokrácia
Az MSZP - SZDSZ kormányzás alatt hazánk a régió éllovasából az utolsók közé süllyedt az Unióban - reagált Navracsics Tibor a miniszterelnök napirend előtti felszólalására.
Dátum: 2008-03-03 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:25.030826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti felszólalásainak nem lehet célja a közvélemény meggyőzése, mert a legutóbbi felmérések szerint az emberek mindössze 19 százaléka elégedett a kormányfő tevékenységével - mondta napirend előtti reagálásában Navracsics Tibor. Ez inkább levezető gyakorlat lehet, mert a miniszterelnök az MSZP rendezvényein gyűlöletórákat szokott tartani - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az a probléma, hogy ugyan 2006-ban meghirdették a kormányprogramot, azonban ezidáig a feltételek megteremtésével voltak elfoglalva. Hat éve vannak kormányon miniszterelnök úr, ebből három és fél éve Ön a miniszterelnök. Ezalatt a hat év alatt Magyarország az utolsók közé süllyedt az Unióban - reagált Navracsics Tibor Gyurcsány Ferenc felszólalására. Emlékeztetett: hazánk egykor a kelet és közép-európai régió egyik éllovasa volt minden mutató tekintetében. Most az utolsók vagyunk. Az egyik legmagasabb az infláció, a munkanélküliség, a legalacsonyabb a gazdasági növekedés - tette hozzá. Milyen feltételeket teremtettek meg? Egészen pontosan ez a hat év Ön szerint mivel telt? - kérdezte a miniszterelnököt a Fidesz frakcióvezetője.
Gyurcsány Ferenc napirend előtt kitért a vizitdíjra is, és azt hangoztatta, hogy ez a 300 forint méltatlan arra, hogy tiltakozzanak. Sokak számára nagyon komoly problémát jelent a vizitdíj, ugyanis a 300 forint csak egyszeri díj, a további kezelések révén 600-800-1200 forintot és még többet is ki kell fizetni - hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor, emlékeztetve arra, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferenc megígérte, hogy nem lesz fizetős az egészségügy, és nem lesz tandíj. Ennek ellenére lett tandíj, és fizetős az egészségügy. Azért tartunk népszavazást, hogy az emberek elmondhassák véleményüket - szögezte le a frakcióvezető, emlékeztetve az emberek otthonmaradásáért kampányoló miniszterelnököt arra, hogy a népszavazás alkotmányos alapjog. Ez nem szocialista demokrácia, ez polgári demokrácia - jegyezte meg a politikus.
Napirend előtti reagálásában Navracsics Tibor felidézte a múlt heti parlamenti ülést, amikor a miniszterelnök új, partnerségi politikát hirdetett, majd kisétált az ülésteremből és titokban leült tárgyalni a Gazprom vezetőjével, majd csütörtökön aláírták a szerződést. Miniszterelnök úr! Milyen szerződést írt alá? Milyen következményei lesznek ennek? - kérdezte a Fidesz frakcióvezetője.