Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2000 fát döntött ki a vihar a Pilisi Parkerdőben

Nem végleges adatok szerint több mint kétezer fát döntött ki a hétvégi vihar a Pilisi Parkerdő Zrt. területén; a kármentesítést a balesetveszélyes területeken kezdik el - áll a társaság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.


Dátum: 2008-03-03 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:25.620423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 120-140 kilométeres szél a felázott talajból gyökerestől tépte ki a fákat; az erős szélnek az egészséges fák sem tudtak ellenállni, sok a derékba törött, koronatörött faegyed az erdőterületen - áll a közleményben. A legnagyobb kár Budaörs térségében keletkezett, ahol öt hektárnyi területen döntött ki fákat a vihar a kopár hegyoldalakon, de jelentős a kár Pilisszentlélek térségében is, ahol két hektárnyi erdő semmisült meg.

Budapesten több helyszínen károsodott kisebb területen az erdő; a II. kerületi Szép Juhászné erdei pihenőhely környékén már vasárnap dolgoztak az erdészet szakemberei a balesetveszély elhárításán. A társaság közleménye szerint az anyagi kár jelentős, több millió forint nagyságrendű. A sérült faanyag jelentős része ipari felhasználásra alkalmatlan, legfeljebb tűzifának jó.

Kapcsolódó elemek