Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hárommillió igen totális MSZP-vereséget hozhat

A politikai szereplők is a relatív MSZP-vereséget tartják a legvalószínűbbnek a referendum előtt, s így leginkább erre készülnek - írja hétfőn közzétett népszavazási prognózisában a Vision Consulting, amely valószínűnek tartja azt is, hogy eredményes lesz a referendum.


Dátum: 2008-03-03 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:26.216773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A népszavazásról szóló tanulmány elsődleges kérdése az eredményesség: ez dönti el, melyik politikai erő kerül kedvezőbb helyzetbe. Vagyis az igenek és a nemek aránya csak az eredményesség kérdése után következik, és azt dönti el, milyen mértékű az egyik vagy másik fél veresége - írják a prognózis szerzői.

A Vision Consulting által valószínűsített forgatókönyv esetén a népszavazás utáni napokat "a szocialisták gyors reakciója és témaelterelési szándéka, valamint a Fidesz markáns akciói jellemeznék". A kormány - a népszavazás napirenden tartásának esélyeit csökkentendő - minél előbb végrehajtaná az eredményből következő döntéseket, és megpróbálna továbblépni. Eközben a Fidesz azzal szembesülne, hogy "miközben a radikálisok a kormány megbuktatását követelik, a kormányoldal a siker esélyével próbálja a napirendről eltüntetni a népszavazást", ezt a legnagyobb ellenzéki párt csak egy újabb akcióval, bejelentéssel vagy eseménnyel tudná meggátolni. Álláspontjuk szerint ebben a forgatókönyvben a legnagyobb az esélye, hogy a Fidesz komoly utcai rendezvényt tart, amelyen újabb "célt" jelöl meg támogatói számára.

A Vision Consulting kisebb esélyt lát egy "totális MSZP-vereségre", amikor a népszavazás nem egyszerűen eredményes, de az igen szavazatok elsöprő többségben vannak: "Hárommillió igen szavazat fölött már egyértelműen erről a kevésbé valószínű forgatókönyvről beszélhetünk, de a nem szavazatoktól függően kevesebb igen esetén is bekövetkezhet ez a lehetőség." Ebben az esetben - vetíti előre - a szocialisták arról győzködnék a közvéleményt, hogy a népszavazásnak csak szakpolitikai jelentősége van, s hogy politikájuk változatlan, s az igen szavazatok magas arányát úgy magyaráznák, hogy éppen a kormánybuktató jelleg eltűnése, a tisztán szakpolitikai döntés eredményezte az elsöprő eredményt.

A lehetséges reakciók között említik, hogy a referendum utáni napokban a szocialisták részéről kezdetét venné a kormányfő politikájával kapcsolatos kérdések felvetése, ugyanakkor a kritikus hangok felerősödnének, s az MSZP egyes platformjai nyílt kritikát fogalmaznának meg a kormány politikájával, például az egészségügyi változásokkal kapcsolatban.

A népszavazás akkor eredményes, ha a választópolgárok negyede egy adott kérdésre azonos választ ad. Ez azt jelenti, hogy a nyolcmillió választó közül kétmillióan "igennel" vagy kétmillióan "nemmel" kell hogy voksoljanak kérdésenként.

Kapcsolódó elemek