Heves és Kovászna közös emlékműve
A romániai Kovászna és a magyarországi Heves megye közös történelmi múltját és a két régió közös jövőjét szimbolizáló Európa kaput avattak vasárnap a Heves megyei Detken. A kapuszárnyak között keresztet formázó köztéri szobrot, a sepsiszentgyörgyi Petrovits István szobrászművész alkotását, közösen leplezte le Demeter János, a 75 százalékban magyarok lakta székelyföldi megye tanácsának elnöke és Sós Tamás, a Heves megyei Közgyűlés vezetője.
Dátum: 2003-03-09 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:46.229987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az emlékműállításra az szolgáltatott alkalmat, hogy éppen egy éve írt alá a két régió testvérmegyei szerződést.
Demeter János az ünnepélyes szoboravatón egy székely kapu felállításához hasonlította az Európa kapu megvalósítását.
Emlékeztetett arra, hogy a székely népszokás szerint a látogatót a kapu átlépésétől számítva feltétlen vendégjog illeti meg.
Ezért azt ajánlotta Heves megye valamennyi lakójának, hogy jelképesen lépjenek át az Európa kapun és érkezzenek meg hozzájuk, a Székelyföldre.
Sós Tamás kifejezte reményét, hogy a jelképes Európa kapu minél hamarabb kinyílik Románia előtt is és Magyarország után Székelyfölddel együtt csatlakozhat 2007-ben az egyesülő Európához.
A szoboravatást követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elmúlt egy évben maradéktalanul végrehajtották a két megye együttműködési szerződésében kitűzött célokat.
Az Egri Nemzetközi Vásáron kovásznai üzletembereket és cégeket láttak vendégül, illetve Heves megye bemutatta turisztikai lehetőségeit a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Turisztikai Expón.
Folyamatos volt a művészeti, kulturális csoportok cseréje, közös urbanisztikai és környezetvédelmi konferenciát tartottak és rendszeres tapasztalatcserét folytattak a két megye közigazgatási szakemberei.
Demeter János hangsúlyozta, hogy a Hevessel létrehozott testvérmegyei kapcsolat Kovászna számára az egyetlen valóban tartalmas együttműködés. Az idén is 18 közös program megrendezését tervezik.
MTI - fidesz.hu