Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A csepeli polgármester gyáván megfutamodott

Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője nyílt levélben kérte arra Tóth Mihály csepeli polgármestert, hogy a nyilvánosság előtt érveljenek meggyőződésük mellett a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj kérdéseiben. Tóth Mihály gyáván visszautasította a közvélemény előtti vitát.


Dátum: 2008-03-03 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:29.023297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alábbiakban Németh Szilárd ehhez kapcsolódó nyílt levele olvasható.

Tisztelt Csepeli Választópolgárok!

A közelmúltban nyílt levélben kezdeményeztem, hogy Tóth Mihály polgármester úrral, a nyilvánosság előtt érveljünk meggyőződésünk mellett a március 9-i Szociális Népszavazás kérdéseiről. Mint tudják, mi három igennel fogunk szavazni, mert így tudjuk megszüntetni a beteg csepelieket is igazságtalanul sújtó különadókat, a vizitdíjat és kórházi napidíjat, valamint a csepeli fiatalok továbbtanulását is megakadályozó tandíjat. Tóth Mihály azonban gyáván visszautasította a csepeliek előtti vitát.

A népszavazás intézménye a Magyar Köztársaság egyik alapköve. Ezért előterjesztést nyújtottunk be, hogy pártpolitikától mentesen hívjuk fel a csepeli választópolgárok figyelmét a népszavazáson való részvételre. Tóth Mihály és a kerületi MSZP-SZDSZ koalíció azonban még azt is megakadályozták, hogy napirendre kerülhessen az előterjesztés.

A nyilvánosságnak, a demokratikus véleménynyilvánításnak, az állampolgári és szabadságjogaink gyakorlásának nagy ereje van. Gondoljanak csak arra, hogyan hallgatták el a mérgező, több mint kétezer tonna galvániszap problémáját! Ha 2004-ben nem fordulunk a csepeli nyilvánossághoz, és nem folytatjuk a sajtó és Önök előtt a munkánkat, még ma is veszélyeztetné egészségünket a galvániszap. Igaz, közös erőfeszítésünk négy évbe és végül még egy miniszter bukásába is került, de megérte. Elvitték a veszélyes hulladékot, és ezt az Önök segítsége nélkül nem tudtuk volna elérni. Köszönjük!

Már régen épülnének a Kis-Duna-part mentén a csepelieket kerítésen kívülre és a parttól távol szorító luxus-lakóparkok, ha az ott lakók nem fognak össze családjuk, házaik, és a még megmaradt csepeli természeti értékek védelmében. Közösen megakadályoztuk, hogy a kerület nagyurai üzletemberekkel összekacsintva azt tegyenek korábbi ígéreteikkel és az itt élők érdekeivel ellentétben, amit csak akarnak. Meggyőződésem, ha 2004-ben eredményesen szavazunk a kórház-privatizáció ellen, akkor a csepeli Weiss Manfréd Kórház még ma is az itt élő betegek gyógyulásának szolgálatában állna, sebészettel, szülészettel, belgyógyászattal, traumatológiával együtt. Akkor azonban Csepel sajnos nem volt elég erős kiállni érdekeiért.

Tóth Mihály és az önkormányzat MSZP-SZDSZ-es vezetői rettegnek az Önök véleményétől. Ezért akadályozták meg, hogy helyi népszavazáson Önök dönthessék el, hogy a Csepel SC területén ne épülhessenek lakóparkok, bevásárlóközpontok, végérvényesen kiárusítva ezzel a csepeli munkások által megteremtett sportlétesítmények java részét.

Március 9-én először vehetünk részt olyan népszavazáson, ahol az életünket, családunkat közvetlenül érintő, húsba vágó kérdésekről dönthetünk. Az igenek győzelme súlyos terhektől szabadít meg bennünket, az első lépés lesz az újabb- és újabb adó- és járulékemelések megelőzéséhez.

A népszavazás nem a pártállásunkról szól. A három "IGEN" közös érdeke a szociálisan érzékeny, jövőjére is felelősséggel gondoló, jobb- és a baloldali választópolgároknak egyaránt. Szavazatunkkal megszüntetjük a betegek különadóit és a csepeli gyerekeket a tanulástól igazságtalanul elválasztó tandíjat!

Mondjunk ezért háromszor IGEN-t

Igent a vizitdíj eltörlésére,

Igent a kórházi napidíj eltörlésére,

Igent a tandíj bevezetésének megakadályozására!

Tisztelettel:

Németh Szilárd

kerületi és fővárosi önkormányzati képviselő

Kapcsolódó elemek