Három igenre buzdítanak a vállalkozók
A Kis- és Középvállalkozások Egyesületének elnöke közleményében arra szólította fel a választókat, hogy feltétlenül vegyenek részt a vasárnapi népszavazáson, és voksoljanak három igennel a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére.
Dátum: 2008-03-03 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:29.886569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bisztray György a Magyar Szociális Fórum Szociális Kerekasztalához eljuttatott üzenetében egyetértő támogatásáról biztosította a társadalmi szervezetek vasárnap kiadott közös felhívását, amelyben leszögezték: a társadalom akaratával szemben bevezetett vizitdíj és kórházi napidíj eltörlésére azért kell igennel szavazni, hogy senkinek a gyógyulása ne függhessen attól, ki tudja-e fizetni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, vagy sem.
A tandíj eltörlését pedig azért tartják fontosnak, hogy az anyagilag tehetősekkel szemben ne kerülhessen hátrányos helyzetbe az a fiatal, akinek a szülei, eltartói nem képesek megfizetni a tandíjat, de igényt tartanak arra, hogy gyermekük szellemileg és erkölcsileg éppúgy gyarapodhasson és fejlődhessen, mint azoknak a gyerekei, akiknek nem okoz gondot a tandíj megfizetése.
A Kis- és Középvállalkozások Egyesületének elnöke szerint a népszavazás kimenetele nemcsak a fizetendő díjak eltörlése szempontjából fontos, hanem a kormány politikai legitimitása szempontjából is mind a magyar nép, mind pedig a világ előtt - áll a közleményben.