Orbán véleményt mondott, Bajnai mégis perel
Dátum: 2008-03-03 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:31.452547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Április 10-ére halasztotta Bajnai Gordon Orbán Viktor ellen indított személyiségi jogi perét a Fővárosi Bíróság. Az uniós pénzeket felügyelő miniszter egymillió forintos nem vagyoni kártérítést kér Orbán Viktortól a közösségi pénzek szétosztásáról tett kijelentései miatt.
A Fidesz elnöke szeptemberben Zuschlag-modellről beszélt és arról, hogy maffiamódszerekkel gyűjtik be az új baloldal emberei az uniós pénzeket.
Bajnai Gordon jogi képviselője szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjedhet addig, hogy ügyfelét megpróbálják befeketíteni, úgy beállítani, hogy bűncselekmények elkövetésének részese lenne. Az alperes ügyvédje azzal érvelt, hogy a Orbán Viktor nem tényt állított, hanem véleményt mondott, amit a közszereplőknek, így Bajnai Gordonnak is el kell viselnie.