Brutális díjemelésre készül a kormány
Áder János szerint az elmúlt egy hét vitái a kormánypártok és az ellenzék között azt mutatják, hogy jelentősen megnőtt a vasárnapi népszavazás tétje. A fideszes politikus, a parlament alelnöke erről egy sajtóbeszélgetésen beszélt hétfőn Siófokon.
Dátum: 2008-03-03 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:32.691621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kérdés már nemcsak az, marad-e vagy sem a tandíj, a kórházi napidíj és a vizitdíj, hanem az is, hogy amennyiben nem kényszerítik ki a választók ezek eltörlését, akkor igazolható: a kormány a jövőben jelentősen megemeli a díjak összegét - jelentette ki Áder János. Az ellenzéki képviselő szavait sajtóhírekre, illetve a kormány által kiadott tájékoztatókban, szórólapokon megjelent információkra alapozta, amelyeket be is mutatott a sajtó képviselőinek.
Közölte: a kormány saját kiadványában dokumentáltan is elismeri, hogy a tandíj emelésére készül. Áder János szerint erre a kormány prospektusában szereplő táblázat a bizonyíték, amelyben 2008-ban még 2,4 milliárd forintos, míg 2013-ban már 20 milliárdos tandíjbevétellel számolnak.
A fideszes politikus ugyancsak leleplezőnek nevezte Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek a Fidesz frakcióvezetőjéhez írt nyílt levelét, amelyben arra szólítja fel Navracsics Tibort, hogy nevezze meg, milyen forrásból akarják pótolni azt a 60 milliárd forintos költségvetési hiányt, amit a vizitdíj és a kórházi napidíj kiesése okozna. Mivel ezek az idei költségvetésben 17,3 milliárd forintos bevételként szerepelnek, a fentiekből arra lehet következtetni, hogy a kormány négyszeresére akarja emelni a vizitdíj és a kórházi napidíj összegét - közölte Áder János.
Fontosnak tartotta, hogy mindezt tudják a választók, és ennek ismeretében döntsenek a vasárnapi népszavazáson. "A népszavazás tétje, engedik-e, hogy a kormány jelentősen, radikálisan, mondhatnám brutálisan megemelje ezeket a díjakat" - mondta Áder János.