Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch Tamás: temetni jött, nem dícsérni

Aki járt már autóval Budapesten, ne adj Isten kerékpárral rótta a főváros utcáit, ritkaság, hogy egy kiadós tengelytörést, kipufogódob-szakadást, bicikli esetén arccsonttörést követően, ne vette volna szájára a főpolgármester nevét. Ilyenkor felrémlik ugyanis: Demszky Gábor főpolgármesteri székben eltöltött napjainak száma a kátyúkéval egyenesen arányos. A több a soknál-t unta most el a Fidesz-MKDSZ-frakció, minekután Deutsch Tamás a XII. kerületi Maros és Csaba utca sarkán Demszky helyett kátyúzott.


Dátum: 2003-03-09 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:47.205368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ennek miértjét persze nem csak mi, hanem a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakciója sem érti. A képviselőcsoport irányítója a városházi vezetés tehetetlenségét elunva vasárnap délután maga vette kezébe az aszfaltozáshoz szükséges szerszámokat, már csak amiatt is, hogy Budapestet külföldön és vidéken, mint fogalmazott, ne "a százezer kátyú városaként" ismerjék meg az emberek.

"Az árkok betemetését a kátyúk betömésével kéne kezdeni" - foglalta össze Deutsch Tamás az akció politikai üzenetét, hozzátéve: erre szükség van azért is, hogy "zökkenőmentesen tudjunk az Európai Unióba menni".

A Fidesz-MKDSZ-képviselőcsoport ezért javasolja, hogy a januári forintspekulációból az MNB sikeres lépéseinek köszönhetően nyert 29, 4 milliárd forintot a kormány "egy országos kátyútlanítási programra fordítsa" - mondta a politikus.

Mint hangsúlyozta: elképzelhetetlen ugyanis, hogy Magyarország ennyire leromlott úthálózattal legyen az Európai Unió tagja.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek