Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc az oktatásról - a Fidesz véleménye


Dátum: 2008-03-04 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:15:56.071197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyurcsány-kormány szavai és tettei köszönő viszonyban sincsenek egymással, hiszen a kisiskolák százainak ellehetetlenítésével, pedagógusok ezreinek elbocsátásával és a tandíj bevezetésével tönkretették a magyar oktatási rendszert.

Az oktatás is a Gyurcsány-kormány megszorító politikájának vesztese, diákok, hallgatók és tanárok együtt fizetik a kormányzati hazugságok árát. Már a tandíj bevezetésének hírére is 24 ezerrel csökkent a felsőoktatásba jelentkező fiatalok száma. Március 9-én az emberek nemcsak a tandíjat törölhetik el, hanem az iskolák bezárására, a pedagógusok elbocsátására és a hallgatók megsarcolására épülő oktatáspolitikát is meg tudják változtatni.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek