Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2003. március 10.

"Elképzelhetőnek tartja-e, hogy ön esetleg közvetítő szerepet játszhatna a transzatlanti vitában?" - tette fel a kérdést a Népszabadság újságírója Medgyessy Péternek a lap 2003. március 10-i számában, melyre a kormányfő igencsak önkritikus választ adott.


Dátum: 2003-03-10 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:47.911211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebből kiderült: az ellentétek kiegyenlítésében nem kíván szerepet vállalni, mert mint megfogalmazta: "Magyarország nemzetközi szerepét és az én személyemet egyaránt a helyén kell értékelni". Hozzátette azt is: "egy ilyen feladatra amúgy sem lehet jelentkezni".

Medgyessynek tehát leesett a tantusz: az ország "nemzetközi szerepe" és "személye" között fennáll némi összefüggés, illetve, hogy valóban nem sz. t. tiszti feladat ez a fajta közvetítés.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek