Szétverték a magyar oktatáspolitikát
Azok a döntések, melyek eddig az oktatáspolitika terén megszülettek, azok soha nem látott mélységbe sodorták a magyar oktatáspolitikát, csak a tandíj bevezetésének hírére 24 ezerrel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma - összegezte a Fidesz álláspontját Szijjártó Péter, rámutatva: ezek a döntések a Fidesz számára elfogadhatatlan és igazságtalan döntések.
Dátum: 2008-03-05 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:08.927014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahogy a kormány politikájának egészében, úgy az oktatás politikában is a szavak és a tettek még köszönő viszonyban sincsenek egymással - szögezte le Szijjártó Péter, rámutatva: a Gyurcsány-kormány intézkedései gyakorlatilag szétverték a magyar oktatási rendszert. A Fidesz kommunikációs vezetője szerint ennek alapvetően három oka van.
Szijjártó első okként az iskolabezárást említette. Mint fogalmazott, a kormány több száz kistelepülési iskolát lehetetlenített el, vagy zárt be. Ezzel a kisteleülésen élők esélyegyenlőségét alapvetően csökkentették le, szüntették meg, gyakorlatilag arra kényszerítenek családokat és kisgyerekeket, hogy sok-sok kilométerre lévő településekbe járjanak tanulni, ami nem csak sok idő, de plusz költség is egyben - fűzte hozzá
"A kormány döntése nyomán több ezer pedagógust bocsátottak el, miközben az alacsony fizetéseik miatt így is sok pedagógusnak okoz gondot saját életkörülményeinek biztosítása" - említette a második okot Szijjártó Péter, kiemelve: a pedagógusok elbocsátásával ez a helyzet még tovább romlott, sőt nyilvánvaló az is, hogy az oktatás színvonalát is jelentősen csökkentették.
Végső okként a Fidesz szóvivője a tandíj bevezetését említette. Ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy az újabb sarccal a kormány elvette annak lehetőségét, hogy a felsőoktatásba való felvételizésnél kizárólag a fiatalok tudása, tehetsége és szorgalma legyen a döntő. Ezzel a határozattal a tehetséges, ámde szerényebb anyagi körülmények között élő fiatalokat kizárta a felsőoktatásból - emelte ki.
Azok a döntések, melyek eddig az oktatáspolitika terén megszülettek, azok soha nem látott mélységbe sodorták a magyar oktatáspolitikát, csak a tandíj bevezetésének hírére 24 ezerrel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma - összegezte a Fidesz álláspontját Szijjártó Péter, rámutatva: ezek a döntések a Fidesz számára elfogadhatatlan és igazságtalan döntések.