Tőkés László a Márciusi Fórumról
A Márciusi Fórum elnevezésű kezdeményezés nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellen irányul, hanem kiegészíti az RMDSZ tevékenységét - jelentette ki hétfőn, kolozsvári sajtóértekezletén Tőkés László püspök, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke.
Dátum: 2003-03-10 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:48.851323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A püspök közölte, hogy mintegy ezer ember részvételére számítanak a március 14-ére Kolozsvárra összehívott fórumon, amely a tervek szerint létrehozza a romániai magyar nemzeti közösségi önkormányzatát kezdeményező bizottságot. A fórum kiegészíti az RMDSZ tevékenységét, azt tesszük csupán, amit a szövetségnek kellett volna megtennie a tíz évvel ezelőtt Brassóban elfogadott programja alapján - mondta. Tőkés László szerint az RMDSZ vezetése elmulasztotta a cselekvést. A kezdeményezők elképzelései szerint a magyar nemzeti közösségi önkormányzat lenne hivatott megteremteni a romániai magyarság egységét. A Márciusi Fórumot eredetileg a kolozsvári Szent Mihály katolikus templomba hívta össze Tőkés László, ám a gyulafehérvári katolikus érsekség közölte, hogy katolikus templom nem lehet politikai rendezvények színhelye. Tőkés püspök hétfői sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a
színhely kérdésében csak a sajtó vélt felfedezni "katolikus-református ellentétet". Bejelentette, hogy a Márciusi Fórum ugyan a Szent Mihály templomban kezdődik ökumenikus istentisztelettel, de a rendezvény politikai részét a Farkas utcai református templomban tartják meg.
MTI - fidesz.hu