Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előrébb vagyunk, de nem vagyunk túl az áttörésen

A Nabucco gázvezeték ügyében előrébb vagyunk, de nem vagyunk túl azon az áttörésen, amelyre szükség lenne, hogy Magyarország ténylegesen egy új időszámítást kezdhessen az energiabiztonság területén - értékelt Németh Zsolt a gázvezetékről folytatott ötpárti egyeztetést követően.


Dátum: 2008-03-05 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:10.444226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem született megállapodás az SZDSZ által kezdeményezett szerdai ötpárti egyeztetésen: a pártok nem tudtak megállapodni sem a Nabucco gázvezeték melletti magyar elkötelezettségről szóló országgyűlési határozatról, sem a projekttel foglalkozó eseti bizottságról.

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke az egyeztetést követő sajtótájékoztatón emlékeztetett rá: az SZDSZ két javaslata mellett készült egy kormányzati, illetve MSZP-s javaslat is a közös nyilatkozatra vonatkozóan, továbbá hónapok óta folyamatosan napirenden van a Nabucco gázvezeték témájában a Fidesz egy korábbi javaslata is.

Kiemelte: örül annak, hogy lassan megérik az idő, hogy a magyar országgyűlés világosan és egyértelműen elkötelezze magát a Nabucco gázvezeték és a közös európai energiapolitika mellett. Megjegyezte ugyanakkor azt is, sajnálja, hogy szemmel láthatóan szükség volt a Déli Áramlat szerződésének aláírására ahhoz, hogy a Nabucco melletti kormányzati elkötelezettség némiképp növekedjen.

Véleménye szerint a pártok nincsenek közel a megállapodáshoz, mert alapvető filozófiai és megközelítésbeli különbség van a szocialista és a többi párt között, hiszen az MSZP nem támogatja azt, hogy elsődleges prioritásként kezelje Magyarország a Nabucco gázvezeték megépítését. "Mi pedig ragaszkodnánk ahhoz, hogy nem egy projektként, egy prioritásként, hanem az elsődleges prioritásként kezelje Nabucco gázvezeték megépítését Magyarország minden más alternatív vezetékkel szemben, ugyanis, minőségi különbség van a Nabucco és az orosz gázvezetékek között" - tette hozzá.

A kormány azon érvelésére reagálva, miszerint több vezeték, több biztonságot jelent, úgy fogalmazott: "több orosz vezeték, nagyobb egyoldalú orosz energiafüggőség", majd megjegyezte, az ukrajnai események is arra figyelmeztetnek, hogy egyik pillanatról a másikra Oroszország (ha csak onnan érkező vezetékek jönnek Magyarországra) elzárhatja a csapokat, és adott esetben politikai zsarolásra is felhasználhatja az energiát, mint ahogy erre sajnos Közép-Európában van példa.

"A Nabucco jelenti valóban a valódi diverzifikációt" - szögezte le, hozzátéve: nem véletlen, hogy az Európai Uniónak koordinátora van a Nabucco gázvezeték megépítésére.

Közölte azt is, a Fidesz örül az elmozdulásnak, de nem látja elégségesnek. "Bízunk abban, hogy a szocialista párt el fog jutni oda, hogy elsődleges prioritásként tekintsen a közös európai energiapolitikára, és a Nabucco gázvezetékre" - fűzte hozzá.

Az eseti bizottság felállítására vonatkozó javaslatról szólva hangsúlyozta, hogy elvégezték a Déli Áramlat szerződésének jogi elemzését. Mint fogalmazott: ezer sebből vérzik, alapvető problémák vannak a szerződéssel. "Úgy ítélem meg, hogy ha már egyszer puccsszerűen kötötte meg ezt a szerződést a kormányzat (...), akkor mindenféleképpen alapos vizsgálat tárgyává kell tenni nemcsak a Nabucco gázvezeték megépítésének a hogyanját és mikéntjét, hanem a Déli Áramlattal kapcsolatos előkészületeket is" - ismertette a Fidesz álláspontját.

A Nabucco gázvezeték ügyében előrébb vagyunk de nem vagyunk túl azon az áttörésen, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy Magyarország ténylegesen egy új időszámítást kezdhessen az energiabiztonság területén - jegyezte meg végül.

Kapcsolódó elemek