Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lamperthnek kínosan kellene éreznie magát

Répássy Róbert hétfői parlamenti interpellációjában a rendőrség alkotmányos jogokat sértő magatartása ellen emelt szót.


Dátum: 2003-03-10 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:49.164425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz által jogellenesnek ítélt rendőrségi intézkedések, a rugalmas nyugdíjba vonulás rendszere, a magyarországi termálvíz, valamint a Budapest Sportaréna szerepelt többek között az Országgyűlés hétfői ülésén elhangzott interpellációk sorában. Répássy Róbert fideszes képviselő hangsúlyozta: az elmúlt 9 hónapban a rendőrség sorozatban sértette meg az alkotmányos jogokat. Példaként említette a kapolcsi "árulózás" ügyét, a Millenáris Kht. volt vezetőjének megalázó rendőrségi motozását, és a "szelektíven engedélyezett, illetve megtiltott" háborúellenes demonstrációkat.

- Nem érzi kínosnak azt, hogy a bíróságok sorozatosan állapítják meg a rendőrség intézkedéseiről, hogy azok alkotmányos jogokat sértettek? - kérdezte a belügyminisztert a fideszes honatya. Lamperth Mónika válaszában azt próbálta magyarázni, szerinte nem igaz az, hogy a rendőrség sorozatban sérti meg az alkotmányban rögzített alapjogokat. Véleménye szerint ha a bíróság másként ítél meg egy tényt, mint a rendőrség, az még nem jelenti azt, hogy jogsértő volt a rendőrség.

Kontrát Károly fideszes képviselő a belügyi dolgozók béremelésére kérdezett rá interpellációjában. Elmondta: a kormányzat választási programjában a rendőrök számára kiemelt bérezést, létszámnövelést, képzett szakemberek alkalmazását ígérte. Hangsúlyozta azt is, hogy a rendőrök, a határőrök, a tűzoltók és a polgári védelem foglalkoztatottjai az idén kevesebb pénzt visznek haza, mint tavaly. Feltette a kérdést: miért nem emelték 2003-ban a belügyi dolgozók illetményét.

Lamperth Mónika erre csak úgy tudott kitérő választ adni, hogy az előző kormány költségvetésében kereste a hibát.

Selmeczi Gabriella felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy egyes háziorvosi praxisok februárban kevesebb pénzt kaptak, mint az azt megelőző hónapokban. Úgy fogalmazott: a finanszírozás összege a növekvő terhek mellett csökkent. Kiemelte: ez főleg a kistelepüléseken élők ellátását veszélyezteti, a csökkentett támogatás pedig a szakképzett kisegítők elbocsátásához vezet, így az ellátás színvonala is csökkenhet. Hangsúlyozta: a családorvosok az 50 százalékos béremelést sem kapták meg maradéktalanul. Azt mondta, ha a Medgyessy-kormány több pénzt ígér, "legalább hétszer nyújtja be érte a számlát". Csehák Judit egészségügyi miniszter nem emlékszik arra, hogy a vállalkozó háziorvosok béremelése szerepelt-e a választási ígéretek között. Azt mondta: a háziorvosi praxisokat a teljesítmény alapján finanszírozzák, így eddig is változó összeget kaptak

Tóth István Manninger Jenővel közös interpellációjában a környezetvédelmi minisztérium önkormányzatoknak kiírandó pályázatainak elmaradására kérdezett rá. Emlékeztetett: amíg nincsenek környezetvédelmi pályázatok, addig a települések nem tudnak a hosszú előkészítést igénylő fejlesztéseikbe belekezdeni. Feltette a kérdést: a környezetvédelmi kormányzat szándékosan akadályozza-e az önkormányzatokat a környezetvédelmi programok beindításában. Kóródi Mária erre csak azt bizonygatta, hogy az egészséges környezet kialakítására a jelenlegi kormány nagy hangsúlyt fektet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek