Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másfélmilliárdért propagálják

Értelmetlen pénzszórás helyett adják vissza az egészségügynek és a felsőoktatásnak azt a pénzt, amit kivontak onnan - szögezi le közleményében Cser-Palkovics András.


Dátum: 2008-03-05 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:13.235836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány ma megjelent döntése is bizonyítja, hogy van pénz, csak azt a kormány nem az emberek érdekében használja fel, hanem teljesen értelmetlen célokra szórja el - fogalmaz a Fidesz helyettes szóvivője. Cser-Palkovics András emlékeztetett: az elmúlt öt évben 130 milliárd forintot költöttek autókra, mobiltelefonokra, bútorokra, propagandára és reklámra. A népszavazást megelőzően kétmilliárd forintot költöttek az emberek pénzéből az emberek elleni kampányra. Most pedig újabb 1,6 milliárdot költenek saját maguk reklámozására - tette hozzá.

A Fidesz határozottan felszólítja a kormányt, hogy az emberek szempontjából teljesen értelmetlen pénzszórás helyett adják vissza az egészségügynek és a felsőoktatásnak azt a pénzt, amit kivontak onnan, és ami miatt ma a magyar embereknek vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat kell fizetniük.

Kapcsolódó elemek