A szocialisták saját szavazóikat csapták be
A szocialisták saját szavazóikat csapták be, mert ők a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat "jutalomból kapják" - mondta Kövér László szerdán a Bácsalmáson.
Dátum: 2008-03-05 22:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:19.953803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fidesz országos választmányának elnöke a miniszterelnök által bejelentett Új Tulajdonosi Programot hazugságnak nevezte.
Nekünk, jobboldaliaknak van alapunk a felháborodásra, mert mi nem szavaztunk rájuk, és büntetésül kapjuk amit kaptunk, de szerencsétlen MSZP szavazók jutalomból kapták - mondta ironikusan Kövér László a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról a bácsalmási művelődési központban több mint kétszáz ember előtt tartott lakossági fórumon.
Kiemelte: a vasárnapi népszavazás az önbecsülésünkről szól, hozzátéve, ha nem érez annyi erőt egy társadalom magában, hogy az utolsó pillanatban összefogjon, akkor ennek a társadalomnak, ennek a népnek nincs jövője.