Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Finanszírozási hiány a Zala megyei kórházban

Bizonytalan jogi és pénzügyi környezetben kell a Zala megyei kórháznak működnie: csak úgy tud a költségvetése egyensúlyba kerülni, ha az elmúlt évi 400 millió forint forrás-kiegészítést idén is biztosítja az állam - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a Fekete Zoltán (Fidesz), a megyei közgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának elnöke.


Dátum: 2008-03-06 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:26.764359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fekete Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt évben országos szinten 150 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, ami a Zala megyei kórház számára 400 millió forint hiányt jelentett. Idén hasonló nagyságrendű hiánnyal kell számolni. Az elmúlt évben a hiányt a kiegészítő, 410 millió forint értékű finanszírozással sikerült megszüntetni, ami viszont nem épült be az idei költségvetésbe.

A bevételek növelésére minimális esély van, a kórház működését gúzsba köti az elvégezhető beavatkozások és teljesítmények mesterséges korlátozása. A betegforgalom csökkent, a kórházi ágyszámot az elmúlt évben 200-zal csökkentették. Az egészségügyi és szociális bizottság a teljesítménykorlát eltörlését javasolja - jelentette ki Fekete Zoltán.

A vizitdíj és a napidíj bevezetése után a Zala megyei kórházban 17 százalékkal csökkent a betegforgalom.

A vizitdíj- és a napidíjbevétel az elmúlt évben 109 millió forint volt, ami a kórház éves bevételének 1,34 százalékát jelenti. A beszedéssel, adminisztrációval kapcsolatos beruházási és működtetési kiadások után a vizitdíj és a napidíj beszedése után 193 ezer forint ráfizetés keletkezett - mondta Fekete Zoltán.

Mérséklődhet a hiány az egészségügyben dolgozók áldozatvállalásával, ami a juttatásuk megvonását is jelenti - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek