Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsákutcába jutott a hágai egyeztetés

Zsákutcába jutottak az ENSZ-főtitkár közvetítésével Ciprus újraegyesítéséről Hágában kezdett megbeszélések, Taszosz Papadopulosz cipusi görög vezető kedd hajnali nyilatkozata szerint azért, mert Rauf Denktas, a török országrész elnöke nem fogadta el a Kofi Annan által előterjesztett tervet.


Dátum: 2003-03-11 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:06:50.070633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Papadopulosz a hétfőn kezdett - döntő jelentőségűnek minősített -, s maratonira nyúlt megbeszélések második fordulója után újságíróknak kijelentette: nem hiszem, hogy bármire is jutottunk volna, Denktas nem fogadta el a főtitkár által

előterjesztett tervezetet.

Az Annan-javaslat értelmében mind a ciprusi görög, mind a ciprusi török közösség népszavazást rendezne március 30-án az újraegyesítési tervről, s így alá lehetne írni április közepén az immár egységes szigetország EU-csatlakozási szerződését.

Papadopulosz és Denktas korábban azonban egyaránt úgy vélte, hogy további tárgyalásokra van szükség, amit az ENSZ-főtitkár halogatásnak, a problémák bebetonozásának tekintett. Denktas, a török ciprióták elnöke egy korábbi állásfoglalásában úgy vélte, hogy az Annan-tervet alapjaiban kellene módosítani. Ugyanakkor Papadopulosz elvben hajlott arra, hogy népszavazást írjon ki az Annan-tervről Ciprus déli részén, ám ő is változtatásokat látott szükségesnek.

Ciprus az 1974-es török invázió óta megosztott: a török erők a sziget csaknem egyharmadát szállták meg, válaszul az Athénnal egyesülni akaró görög ciprióták államcsínykísérletére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek