Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sok gondot okoz a szlovén-horvát határvita

Súlyos következményekkel járhat Horvátország EU-csatlakozási kilátásaira a legújabb szlovén-horvát területi vita, amely az egyik határfolyó mentén fekvő telkek értékesítése miatt lángolt fel.


Dátum: 2008-03-06 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:38.482995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A helyzet komoly. Nagyon reméljük, hogy Horvátország tudatában van annak a történelmi pillanatnak a jelentőségével, amikor le kell zárnia a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Ezen az úton barátokra van szüksége, az egyoldalú akciók azonban nem erősítik a barátságot" - mondta Janez Jansa, az Európai Unió elnöki teendőit jelenleg ellátó Szlovénia kormányfője.

A mostani konfliktus lényege, hogy a horvát hatóságok telkeket adtak el az isztriai Dragonja folyó bal partján, amely a ljubljanai kormány szerint Szlovéniához tartozik. A szlovének egy 2001-ben kelt kormányközi megállapodásra hivatkoznak, amely kimondja, hogy a Pirani-öbölbe torkolló folyó képezi a két ország határát, így jutott Szlovénia az öböl nagy részéhez és kijárathoz a nemzetközi vizekre.

A két akkori miniszterelnök, Janez Drnovsek és Ivica Racan által parafált határegyezmény azonban elbukott a horvát parlamentben, azt nem ratifikálták. Ljubljana szerint Zágráb az egyezmény Horvátország számára előnyös rendelkezéseit átülteti a gyakorlatba, de a tengeri határvonalra vonatkozót nem.

Számos Pirani-öbölbeli határvillongás után a szlovén és a horvát kormány 2005-ben megegyezett abban, hogy a határok végérvényes tisztázásáig az 1991. június 25-i állapotokat veszik figyelembe. (Mindkét ország ezen a napon nyilvánította ki függetlenségét Jugoszláviától). Jansa most azzal vádolja a horvát hatóságokat, hogy a telkek áruba bocsátásával megsértették a Brioni szigetén kötött egyezséget.

Kapcsolódó elemek