Óbuda álláspontját igazolta az idő!
Március 1-én, szombaton ismét beindult az élet a volt Szent Margit Kórház, ma már - hivatalosan - a Szent János Kórház Bécsi úti telephelyeként nevezett egészségügyi intézmény Szülészeti Osztályán. 15 ágyon látják el ismét a szülő kismamákat. Az eltelt négy napban már igazán nagy forgalmat "bonyolított" az osztály, csak tegnapelőtt négy szülés volt.
Dátum: 2008-03-06 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:41.928973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beigazolódott az az állítás, amelyet pontosan egy évvel ezelőtt, a Szent Margit Kórház Szülészeti Osztályának bezárásakor hangoztatott és egyértelműen kinyilvánított Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata: szakmailag és várospolitikailag is hibás döntés elvinni a szülészetet a térségből, itt van szükség rá!
Az újra megnyitott szülészet éppen ezt a szükségszerűséget igazolja, alig egy év leforgása alatt bebizonyosodott, a Szent János Kórház mindössze 55 szülészeti ágya képtelen egymagában ellátni a Margit Kórház eddigi klientúráját is.
A Főváros vezetése részéről meglehetősen meglepő és furcsa sikertörténetként beállítani azt a képtelen és gyakorlatilag "védhetetlen" helyzetet, melyet maguk a Főváros vezetői teremtettek, miközben az orvosi szakma állítása egy évvel korábban is ugyanaz volt, mint ma. Vagyis, hogy nem lenne-, lett volna szabad megszüntetni a Margit szülészetét. Hogyan lehet mégiscsak "sikert kovácsolni" a megalapozatlan, meggondolatlan és felelőtlen döntésből?
Kövessük csak végig gondolatban az elmúlt két év történetét: 2006-ban még a Szent Margit Kórház a főváros gazdaságilag is jól működő intézménye. Ám a 2007-es év folyamán végrehajtott strukturális változtatások következtében - 2007. április 1-vel Havas Szófia, fővárosi képviselő, a Regionális Egészségügyi Tanács elnöke javaslatára - megszüntették a kórház Szülészeti és Sebészeti Osztályait (amúgy törvénytelenül, hiszen Onkológiai, Gasztroenterológiai és Szülészeti Osztály Sebészeti Osztály nélkül nem működhet!), így a Szent Margit Kórház már gazdaságilag veszteséggel zárta az évet. Ki lehetett tehát jelenteni, hogy veszteséges intézményként nincs további, önálló létjogosultsága, össze kell vonni más intézményekkel.
A Főváros vezetése 2007 folyamán Óbuda-Békásmegyer megkereséseit, aggodalmát figyelmen kívül hagyta, méltánytalanul érdektelen ügyként kezelte, végül az év végén megfogalmazott jogos kérelmét - miszerint vigye a Fővárosi Közgyűlés elé a döntés meghozatalát -, jogtalanul elmulasztotta. 2008. február 28-ai Egészségügyi Bizottsági ülésén pedig arra hivatkozva, hogy mivel gyakorlatilag nem létezik már a Szent Margit Kórház, végképp elhárította a kerület átvételre tett kísérletét.
2008. március 1-től pedig a Margitban ismét szülhetnek a III. kerületi kismamák. Alig egy év kellett csak, hogy a Szent János Kórház feladatainak ellátására mentőövként kinyisson a 110 éves intézmény népszerű szülészete. (Félve merem csak feltenni a kérdést, vajon a kórház bezárása, majd újbóli megnyitása milyen költséggel terhelte az amúgy tudvalevőleg nehéz anyagi helyzetben lévő magyar egészségügyet?)
Üdvözölöm a kórház Szülészeti Osztályának ismételt működését és örülök, hogy a kerület gyermekváró édesanyái a lakóhelyükhöz közel, több átszállástól megkímélve juthatnak el orvosukhoz, nyugodtabb lelkiállapotban várhatják jövendő gyermeküket.
Ám a kerület vezető politikusaként afelől egyáltalán nem vagyok biztos és nyugodt, hogy az egészségügyben zajló, továbbra is zavaros, átláthatatlan és elítélendően felelőtlen változtatások, elképzelések pl. holding létrehozása stb., valóban a betegek érdekét és a gyógyulás színvonalának emelését szolgálják.
Bús Balázs
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának
polgármestere