Partizánszerződést kötött Magyarország
Partizánszerződést kötött az Európai Néppárt szerint Magyarország az oroszországi Gazprommal a Déli Áramlat gázvezeték építéséről, és ez nem szolgálja az európai uniós közös energiapolitika kiépítésének célját.
Dátum: 2008-03-06 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:46.234534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konzervatív-kereszténydemokrata pártokat tömörítő szervezet európai parlamenti frakcióvezetője, Joseph Daul csütörtökön Brüsszelben közleményt adott ki melyben jelezte egyet nem értését a szerződéssel.
Meggyőződését fejezte ki, hogy az energiaellátás biztonsága és a versenyképesség terén az jelenthet előrelépést, ha a tagországok együttműködnek egymással. A kétoldalú szerződésekre épülő Déli Áramlat tervezete azonban meglátása szerint nélkülözi az átláthatóságot, és gyengíti az uniós szolidaritást.
Emellett a szerződés nincs összhangban a hatályos uniós szabályozással, elsősorban azokkal a rendelkezésekkel, amelyek az unión kívüli országok energiapiaci hozzáférését szabályozzák - emelte ki Daul.
A magyar szerződés gyengíti az Európai Unió támogatta Nabucco gázvezetékterv megvalósulását - vélte a Fideszt, a KDNP-t és az MDF-et is tagjai között tudó Európai Néppárt frakcióvezetője.
A megállapodás tovább növeli a függőséget egy forrástól - több vezeték egy forrásból a párt szerint nem tekinthető diverzifikációnak.
Nincs összhangban a szerződés Daul szerint az Európai Parlament érvényes jelentésének tartalmával sem, mert az a tagországokat olyan stratégiára szólítja, amely az EU számára diverzifikált gázbeszerzést tesz lehetővé.
A Nabucco hozzáadott érték az európai integrációhoz is, és egyértelmű prioritásnak kell lennie - szögezte le Daul. A Déli Áramlatról kötött kétoldalú megállapodások (a magyar mellett a bolgár is) nem ebbe az irányba mutatnak, és veszélyeztetik azt az uniós törekvést, hogy energiaügyekben az EU közös hangon tudjon megszólalni - tette hozzá a francia politikus.