Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Civil szervezetek buzdítanak igenre és szavazásra

Az elmúlt napokban, hetekben számos közéleti személyiség, egyesület és szervezet szólalt meg, és hívta fel a figyelmet a népszavazás fontosságára. Ezek közül gyűjtöttünk montázsszerűen néhányat csokorba.


Dátum: 2008-03-06 21:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=109975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:16:51.395640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közéleti személyiségek: Igenis igen!

A népszavazáson való részvételre és 3 igen szavazatra buzdít több mint félszáz neves közéleti személyiség is. Az aláírók kérik a választópolgárokat: "menjünk el és szavazzunk három »igennel« március 9-én!"

Az állásfoglalás aláírói között találjuk Gazsó Ferenc egyetemi tanárt; Fábry Sándor humoristát; Lányi András egyetemi oktatót; Lovas Rezső akadémikust; Mádl Ferencet, a Magyar Köztársaság volt elnökét; Makovecz Imre építészt; Szebedy Tas tanárt, iskolaigazgatót; Szilvási István orvost, egyetemi magántanárt és Zlinszky János egyetemi tanárt, volt alkotmánybírót is.

Válogatott labdarúgók is az igenre buzdítanak

Az igenekre buzdít a népszavazáson 12 egykori élvonalbeli labdarúgó. A sportolók különböző korosztályokat és klubokat képviselnek, de egyetértenek abban, hogy a szurkolóknak a csapatukra való tekintet nélkül el kell menniük szavazni. A volt focisták képviselője, a 82-szeres magyar válogatott Garaba Imre szerint a labdarúgást szeretők a 3 igennel jelezhetik, hogy felelősek az idősebbek egészségéért és a fiatalok jövőjéért.

Magyar Polgári Együttműködés Egyesület: Három igen

Fontos, hogy megüzenjük, nem lehet velünk bármit megtenni, nem lehet minket többszörösen rászedni és megalázni, nem lehet felettünk gátlástalanul uralkodni - írta Martonyi János, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke a Magyar Hírlapban megjelent publicisztikájában.

Igen, vizsgázunk mi mindannyian, jól értesültek és rászedettek, előrelátók és megtévesztettek, jómódúak és szegények, konzervatívok, liberálisok, szocialisták, mindenki. Üzenünk-e a hatalmi csoportnak, hogy elég volt a hazugságból, a durva és látványos tolvajlásból, a korrupcióból, a demokratikus jogállam intézményrendszerének lopakodó és feltartóztathatatlannak tűnő lebontásából, az emberek semmibevételéből, az egészségügy és az oktatás elleni gátlástalan támadásokból?

Sikeres országot csak egészséges és tanult emberek tudnak építeni. Aki az egészségügyre és az oktatásra támad, az az ország sikerét, boldogulását, jövőjét támadja meg. Ezért nagyon fontos, hogy a vizitdíj, a napidíj és a tandíj eltörlésére igennel szavazzunk. De legalább ilyen fontos, hogy megüzenjük, nem lehet velünk bármit megtenni, nem lehet minket többszörösen rászedni és megalázni, nem lehet felettünk gátlástalanul uralkodni - írta Martonyi.

Három igenre buzdít Morvai Krisztina is

Morvai Krisztina büntetőjogász arra buzdította a lakosságot, hogy a vasárnapi népszavazáson három igennel voksoljanak a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére.

A tandíjjal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha kiszorulnak a felsőoktatásból a díjfizetési kötelezettség miatt a szegény, nehéz sorsú fiatalok, akkor a bejutókból olyan értelmiségi réteg válik, amelynek nincs közvetlen információja a szegénységről, a nyomorról, a számkivetettségről. Mert ezeket az információkat a rossz szociális körülmények között élő társaiktól kaphatják meg.

Professzorok Batthyány Köre: Megcsúfolták a demokráciát

A három kérdés három olyan példára utal, amelyben a kormány a néptől kapott felhatalmazással szemben megcsúfolta a demokráciát. Amióta a népszavazásról szó van, azóta a kormány szócsövei azt sugalmazzák, hogy a népszavazás nem demokratikus. A szavazással kinyilváníthatjuk: tudjuk, mi a demokrácia. Ha igennel szavazunk, azt is kifejezzük vele, hogy nem tűrjük, ha a hatalmon levők visszaélnek a demokrácia eszközeivel. A három díjjal az államháztartás 2002 óta gyalázatosan elrontott egyensúlyán igyekeztek javítani, de átfogó elgondolás nélkül, az idősek, az elesettek és a többgyermekes családok rovására.

A rezidensek megszüntetnék a vizitdíjat

A szakorvosjelölteket és fiatal orvosokat képviselő Magyar Rezidens Szövetség értelmetlennek tartja a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, mert ezek az ország gazdaságát nem javítják, társadalmilag pedig károsak és veszélyesek - áll közleményükben.

Arra kérik az orvostársadalmat és betegeket, hogy szavazzak igennel ezek megszüntetésére.

A szövetség elítéli az általános tandíjfizetési kötelezettséget is, mert ez a tanulni vágyó fiatalok többségét hátrányos helyzetbe hozza. A szakorvosképzésben a képzési díj tervezett bevezetése további orvos-elvándorlást idéz elő. Felhívják a figyelmet arra, hogy egyre nagyobb számban hagyják el jól képzett orvosaink az országot. Az egészségügy jelenlegi állapota arra készteti őket, hogy külföldön is maradjanak.

A Humanista Párt is az igen mellett

Határozottan a három igen mellett érvel a baloldali Humanista Párt. "Mi nem az oktatást és az egészségügyet tartjuk fenntarthatatlannak, hanem azt a rendszert, amely elkerülhetetlennek állítja be a közszolgáltatások leépítését és piacosítását. A népszavazás egy kis lépés a neoliberális világrenddel szemben" - áll a párt közleményében.

Három szakszervezet a népszavazási "igen"-ek mellett

Cser Ágnes, Gaskó István és Palkovics Imre szakszervezeti elnökök is egyöntetűen "igen"- válaszra buzdítottak mindhárom népszavazási kérdés esetében február 25-i közös sajtótájékoztatójukon.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szavazásra való részvételre buzdította a Liga tagjait és szimpatizánsait. Mint mondta, a Liga nem titkolja a kórházi napidíjjal és a vizitdíjjal kapcsolatos véleményét, mivel ezek szolidaritás-ellenes intézkedések: a vizitdíj nem keresetarányos, és a rosszabb anyagi háttérrel rendelkezők számára komoly gondokat okozhat - ráadásul olyan plusz biztosítások ezek, amiket a TB befizetése szükségtelenné tesz.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke (MOSZ) elmondta, a szövetség már a kezdetektől fogva ellenzi a három díj bevezetését. Palkovics emlékeztetett, a magyar munkavállalók évtizedek óta csak egy részét kapják meg bérüknek, éppen a szociális támogatások miatt - az állam most leépítené ezeket a szolgáltatásait, a fizetéselvonás viszont megmarad.

Az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének képviseletében Cser Ágnes a szervezet elnökasszonya beszélt. Cser Ágnes szerint a kórházi napidíj és a vizitdíj nem nevezhető tételnek a magyar egészségügy jelenlegi helyzetében, annál több gondot okozhat viszont a szegényeknek és kis fizetésűeknek - mint hozzátette, az állam itt sem a betegek érdekeit nézi.

Színészek, sportolók és értelmiségiek az IGEN-ek mellett!

A Százak Tanácsa a nemzet jövője érdekében kér minden magyar állampolgárt, hogy vegyen részt a népszavazáson és szavazzon igennel.

Az aláírók listája:

Albert Gábor, Andrásfalvy Bertalan, Andrasofszky Barna, Ángyán József, Bakay Kornél, Bakos István, Balás-Piri László, Balassa Sándor, Bánffy György, Bárdi László, Báthory Katalin, Bence Lajos, Bene Eva, Béres József, Bíró Zoltán, Bolberitz Pál, Böjte Csaba, Budai Ilona, Chrudinák Alajos, Czakó Gábor, Csath Magdolna, Csapó Endre, Császár Angela, Csete György, Csete Ildikó, Csoóri Sándor, Csókay András, Csúcs László, Dobos László, Döbrentei Kornél, Dörner György, Duray Miklós, Erkel Tibor, Eperjes Károly, Fábián Gyula, Fáy Árpád, Fekete Gyula, ifj Fekete Gyula, Für Lajos, Gedai István, Grosics Gyula, Győrffy László, Gyulay Endre, Hegedűs Lóránt, Horváth Lajos, Iván László, Jobbágyi Gábor, Kahler Frigyes, Kalász Márton, Kallós Zoltán, Kellermayer Miklós, Kindler József, Kisida Elek, Kiszely István, Klinghammer István, Kocsis István, Koltay Gábor, Kondor Katalin, Koós Ferenc, Kovács István, Kozma Imre, Körmendy Béla, Kövy Zsolt, Kubik Anna, Kurucz Gyula, Márton János, Medveczky Ádám, Medvigy Endre, Mikola István, Mózsi Ferenc, Nemeskürty István, Papp Árpád, Papp Lajos, Pozsgay Imre, Práczki István, Püski István, Püski Sándor, Raffay Ernő, Rózsás János, Sánta Ferenc, Schulek Ágoston, Somodi István, Somogyi Győző, Szentmihályi Szabó Péter, Szijártó István, Szokolay Sándor, Szűrös Mátyás, Tolcsvay Béla, Vigh Károly, Vizkelety Maríann, Vödrös Attila, Wittner Mária, Zelnik József, Zétényi Zsolt.

MOK: Minél többen nyilvánítsanak véleményt

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint akkor lesz hiteles az ügydöntő népszavazás, ha a választópolgárok tekintélyes százaléka részt vesz azon - erről Éger István, a testület elnöke beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a MOK "arra kéri az embereket, hogy minél többen nyilvánítsanak véleményt a március 9-i, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazáson annak érdekében, hogy az ügydöntő voksolás valóban hitelesen tükrözze a lakosság álláspontját". Megerősítette, hogy a kamara a kezdetektől fogva nem ért egyet a két egészségügyi díjfizetési formával.

Szabadság Kör: El kell menni szavazni!

A Szabadság Kör felhívja Magyarország valamennyi választójoggal rendelkező polgárát, hogy - függetlenül attól, miként kíván szavazni - ne féljen élni alkotmányos jogával, és vegyen rész a népszavazáson.

Felerősödtek olyan hangok, amelyek lebeszélnek minket a népszavazáson való részvételről. A Szabadság Kör vallja, hogy a népszavazás jelentősége túlmutat annak politikai következményein. A népszavazás intézményével való élés a rendszerváltás jelentős vívmánya, a közvetlen demokrácia egyik fontos eszköze. Emlékezzünk arra, hogy a rendszerváltás egy népszavazással kezdődött, nevezetesen a négy igennel. Az a politikus, közéleti személyiség, aki arra kívánja rávenni az állampolgárokat, hogy ilyen fontos, az ország jövőjét jelentős mértékben befolyásoló kérdésben ne éljenek választójogukkal, kiírja magát a demokráciából.

A Szabadság Kör a leghatározottabban tiltakozik a közpénzek felhasználásával folyó kormányzati propaganda ellen, amely teljes mértékben alkotmányellenes. Ez a kormányzati magatartás sérti az Alkotmánybíróság által a népszavazással összefüggésben előírt valamennyi alkotmányos szervre és a kormányra nevesítve kiterjedő kötelezettséget.

Balog Zoltán (teológus, politikus)

Borókai Gábor (újságíró)

Elek István (közíró)

Gál Kinga (jogász, politikus)

Gulyás Gergely (jogász)

Győri Enikő (volt nagykövet, tanácsadó)

Gyürk András (politikus)

Hammerstein Judit (tanácsadó)

Hankiss Ágnes (író, pszichológus)

Hegedűs Zsuzsa (szociológus))

Hidvéghi Balázs (politikai tanácsadó)

Holbok Sándor (jogász)

Kerezsi Loránd (politikai tanácsadó)

Őry Csaba (jogász, politikus)

Panyi Miklós (joghallgató)

Pap Csaba (joghallgató)

Prőhle Gergely (volt nagykövet, tanácsadó)

Segesdi János (alpolgármester)

Szájer József (jogász, politikus)

T. Mészáros András (polgármester)

Torda Eszter (jogász, tanácsadó)

A Magyar Hírlap szerkesztősége élni akar demokratikus jogaival

"Mert mi elmegyünk szavazni! - A Magyar Hírlap szerkesztőségi kollektívája ugyanis élni akar demokratikus jogaival, s mi itt, a Thököly úti szerkesztőségben valamennyien úgy gondoljuk, hogy a demokrácia nem játék, nem forgatható kedvünkre, pillanatnyi érdekek mentén. Ezért fogunk élni az alkotmányban biztosított jogunkkal. Ha szavazóurnához szólítanak bennünket mint állampolgárokat, akkor ezt a hívást komolyan vesszük, kötelezőnek érezzük - és elmegyünk, hogy legjobb meggyőződésünk szerint kifejezzük véleményünket. Ez állampolgári kötelességünk. Aztán indulunk a dolgunkra, írunk, fotózunk, tudósítunk az eseményekről, az eredményekről, és arról, hogy - a szavazás fényében - merre halad tovább országunk. Mert igaz, hogy a vasárnapot a hétfő követi, de utána kedd is jön. Sőt!" - olvasható a Magyar Hírlap pénteki számában.

Kapcsolódó elemek