Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: elértük a kormányprogramban kitűzött legfontosabb célokat

Az elmúlt választásokhoz viszonyítva két új tétje van a mostaninak: az EU-csatlakozás és az, hogy most a polgárok valóban mérlegelhetik, kik és mit teljesítettek az elmúlt években, hiszen már minden komolyabb politikai erő kormánypártként és ellenzékként is szerepelt - hangsúlyozta péntek esti nagykanizsai választási fórumán Pokorni Zoltán.


Dátum: 2002-03-02 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:27.762887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, ezt a két tétet, feladatot mérlegre teszik a politikustársak is, de jórészt az indulatok szításával.

- Nem az a baj, hogy a baloldal vitatkozik azzal, amit a kormány végez, hanem az, hogy napi politikai érdekeket előtérbe helyezve teszi ezt - hangoztatta a Fidesz elnöke.

Kitért arra is: a nemzet és az ország határai nem esnek egybe, ezért csak az egységesülő Európában találhatnak majd egymásra a magyar kisebbség közösségei.

- Ennek tükrében Románia vagy Szlovákia előrelépését, csatlakozási sikerét a mi nemzeti ügyünknek is tekintjük, amelyért a kedvezménytörvény is megszületett - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Leszögezte: a népességcsökkenés negyedszázada tartó gondját csak családsegítő szociálpolitikával, a gyermekáldás többirányú ösztönzésével, a családi adókedvezmények és az otthonteremtési program folytatásával lehet megoldani.

A társadalmi különbségekről szólva elmondta: ezek fokozatos felszámolása többek között a munkanélküliség csökkentésével, a szegény családok gyermekei számára is esélyt, jövőképet adó tudás megadásával, a kis- és középvállalkozások számára nyújtandó előnyök biztosításával lehetséges.

Fontosnak nevezte a biztos jövőképet, amely segít az embereknek megszabadulni a kishitűségtől. Pokorni Zoltán jelezte: e vonatkozásban sok minden kedvező irányba mozdult a millennium évében.

A jövő céljai megfogalmazásakor a politikus első helyre tette a különböző családtámogatási formák folytatását.

- Az otthonteremtésben az a cél vezérli a polgári pártokat, hogy ne az állam építsen, hanem polgárait kell segíteni a lakáshoz jutásban. E törekvés eredményességét jelzi, hogy 40 ezer család kezdte meg új otthona teremtését - jegyezte meg a politikus.

Pokorni Zoltán a kulcsfeladatok sorában jelölte meg a munka megbecsülését. Mint mondta, "ha európai bér- és életszínvonalat akarunk, akkor, ha feszítve is, de tovább kell növelni a béreket, így a minimálbért is".

- A jövő alapvető mércéje mindenütt a világban, hogy ki milyen tudásra tesz szert, ezért a tudásalapú társadalom megteremtésének kell alárendelni az oktatási rendszert, annak minden fejlesztő, ösztönző eszközével együtt - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Pokorni Zoltán a megoldandó feladatok közé sorolta a gondokkal küzdő, ám a nemzetgazdasági átlagot meghaladóan még így is 6 százalékos növekedést produkáló mezőgazdaság versenyképessé tételét. Ezt szolgálja többek között a januártól elindult új agrártámogatási rendszer.

A négy év kormányzati eredményeit összegezve kijelentette, hogy elérték a kormányprogramban kitűzött legfontosabb célokat.

Kapcsolódó elemek